Ugrás a tartalomhoz

Határtalanul – Kárpátaljai akcióprogram (videóval)

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola nevelő testülete sikeresen pályázott a Határtalanul program keretében.

Kárpátaljai magyar tannyelvű középiskola megsegítése volt a pályázat célja, cserében pedig egy tartalmas kiránduláson  vehettünk részt. Minimum 200.000 forint pénzbeli támogatást kellett összegyűjteni a kiválasztott iskola számára. A pályázat során a Péterfalvi Református Líceummal ismerkedhettünk meg, amely a nagyszőlősi járásban található. A kirándulást az őszi szünet idején valósítottuk meg, hogy iskolánk tanítási rendjét ne zavarjuk. Október 25-én indultunk és három napot tartózkodtunk Kárpátalján. Az első nap programjában Munkács és Ungvár, a másodikon Szolyva, a Vereckei-hágó és Beregváron a Shőnborn Kastély szerepelt. A harmadik napon reggel Beregszászra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára mentünk, ahol az intézmény történetével, működésével, illetve a várossal ismerkedtünk. Ezután utunk a Tiszahátra vezetett, ahol az ott élő emberek életével, kultúrájával ismerkedtünk. A Tisza mentén több településen megfordultunk, mire Péterfalvára, utunk célállomására érkeztünk.
A Rerformátus Líceumban nagy szeretettel fogadtak bennünket. Nagyon köszönték, hogy őket választottuk. Az intézmény az ukrán államtól semmilyen támogatást nem kap. Működését a magyar állam segíti, illetve adományokból tartják fönn magukat. Az igazgatónő és az esperes úr bemutatta az iskolát és a kollégiumot. A diákok több mint 90%-a kollégista.


Tantestületünk tagjainak adományaiból 260.000 forintot sikerült összegyűjteni, illetve tartós élelmiszereket, iskolaszereket, tankönyveket, könyveket, fénymásoló papírt vittünk a pénzadományon kívül. Közös ebéden vettünk részt az ottani kollégákkal, ahol további részleteket ismerhettünk meg az iskola életéből. Megtapasztaltuk, hogy nagy szükség van az anyaországi támogatásokra. Mielőtt haza indultunk, Tiszaújlakon megkoszorúztuk a Turul emlékművet.
A szálláshelyünk Mezőkaszonyban volt, ahol egy panzióban és családoknál voltunk elhelyezve. Itt igazi magyaros vendégszeretetben volt részünk.
Sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodva indultunk haza. Szívünkbe zártuk a Kárpátalján élő magyarokat, akiknek nagyon küzdelmes az életük, mindennapjaik.
Bízunk benne, hogy nem egyszeri találkozásban volt részünk, hanem lesz ennek folytatása…

A Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és
Közgazdasági Szakközépiskola nevelőtestülete

Kapcsolódó hírek