Ugrás a tartalomhoz

Hetvenöt éves Mezőkövesd egyik büszkesége

Mezőkövesd hírei

Tavaly nyáron ünnepelte megnyitásának hetvenötödik évfordulóját a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő. Ennek emlékére kiállítás is nyílt a Matyó Múzeumban, Szlovák Sándor kutató és gyűjtőmunkájának köszönhetően.

A február 5-én megnyílt, s április 15-ig látogatható tárlat maketteket, a Zsóry történelméhez kapcsolódó dokumentumokat, újságcikkeket, karikatúrákat és fotókat is tartalmaz.
A megnyitón megemlékeztek az alapító Zsóry Lajosról, akinek kedvenc dalait Vargáné Pap Edina énekelte el, Kisné Dudás Mária pedig egyik kedvelt versét adta elő. Ugyancsak ő, valamint Varga Tamás történeteket olvastak föl a Zsóry múltjából: a közönség ezekből megtudhatta, hogy miért szólták meg a hétköznap fürdőző tardiakat, s azt is, hogy az Ostoros patak vizével keveredő gyógyvíz még a lesántult ló lábára is jó hatással volt. Ezek a sztorik egyébként a kiállítás anyagai közt is elolvashatók.
Dr. Fekete Zoltán polgármester Zsóry Lajost méltatva felidézte, hogy a főszolgabíró, majd képviselő szívén viselte a szegény község sorsát, s összekötötte a saját és a nagyközség céljait. Elindította Mezőkövesdet a polgárosodás útján, oltalom alá vétette a matyó hímzést, 1938-ban pedig olajat keresett a földjén. 1939-ben – mint utólag kiderült – az olajnál nagyobb kincsre lelt, amely a mai napig kitart, ellentétben a kimerült olajkutakkal.


Zsóry Lajos büszke lenne a mostani fürdőre

Bernát István, Zsóry Lajos unokája nagyra értékeli, hogy a város nem adta el a fürdőt, ápolják a hagyományokat, tisztelik a gyökereket. A fürdőt folyamatosan fejlesztik, jó kezekben van, ha a nagyapja látná, nagyon örülne.
– Szlovák tanár úr hihetetlen szorgalmát dicséri a kiállítás, a feleségével közös mű hozzájárul ahhoz, hogy népszerűsödjön a melegvíz. Remélem, lesz méltó helye, állandó gyűjtemény a fürdő területén. A legjobb az egykori csárda épülete volna, de az nincs a fürdő tulajdonában – mondta Bernát István.

A fürdőben lenne a tárlat méltó helye Szlovák Sándor sok idejét áldozta a kutatásokra az elmúlt tíz évben, helyben kevés információra lelt, de a Zsóry-Bernát család archívuma, a könyvtárak és levéltárak számos dokumentumot rejtettek. Sajnos kevés tárgyi emlék maradt, de visszaemlékezőket még föllelt.
– Saját pénzből, az anyagköltséget fedezve, a kivitelezők önzetlen munkájának köszönhetően készültek el a makettek – ígérte Szlovák Sándor. Elmondta, a gyűjtemény nehezen pótolható dokumentumokat, fényképeket, újságcikkeket tartalmaz. Olvashatóak olyan különlegességek, mint gimnazisták kézzel írott fogalmazásai az első fürdőlátogatásról, de többet meg lehet tudni Faller Gusztávról, a gyógyvíz megtalálójáról is. Szlovák Sándor kiemelte, Faller bukkant a hajdúszoboszlói, debreceni, bükkszéki vizekre, s előbbiben emlékszobát kapott, utcát neveztek el róla, de Debrecenben is őrzik nevét.


Megmarad a Zsóry gyógyjellege

Dr. Fekete Zoltán 25 év múlva olyan Zsóryt szeretne látni, amit sokan szeretnek és használnak. Egy modern Zsóryt, amely megőrzi a gyógyjelleget, s ahol minél többen találnak gyógyulást. A mostani, uszoda-körüli beruházás reményei szerint májusig elkészül, majd következhet a főbejárat előtti terület átalakítása egy kis városközponttá. De már megvan az ötlet az azt követő két beruházásra is. A fürdő történetét bemutató kiállítás szerinte egy-két éven belül megnyílhat a Zsóryban.

T. B.

Kapcsolódó hírek