Ugrás a tartalomhoz

Bravúros siker emberhátrányban

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (0-0)

Hetvenöt percig emberhátrányban játszva szerzett értékes három pontot városunk felnőtt csapata a Balmazújváros ellen. Labdarúgóink vasárnap felsőházi rangadót fognak játszani Zalaegerszegen. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában szomszédvári presztízsmérkőzést rendeztek: együttesünk a hajdúsági gárdát látta vendégül február 27-én. Mindkét csapatnak volt javítanivalója, hiszen labdarúgóink Vácon, míg a vendégek a Budaörs ellen maradtak pont nélkül a nyitófordulóban. A két gárdát hat pozíció, de mindössze három pont választotta el a tabellán, éppen ezért izgalmas 90 percre számíthattak a szurkolók.

EMBERHÁTRÁNY Az összecsapás első helyzetét csapatunk dolgozta ki, az 5. percben Frőhlich csúsztatott kevéssel a kapu mellé Molnár beadása után. Ezt a lehetőséget leszámítva hosszú ideig jobbára a két 16-os között pattogott a labda. A 24. percben Pintér jó ütemű indítása után Karikás lépett ki a védők között. A kapujából rossz ütemben kifutó Horváth az emelés után elkaszálta az újvárosi játékost, akit Németh Ádám kiállított, így csapatunk létszámhátrányba került. Pintér Attila az eset után Frőhlich helyére küldte be Dombót. A vendégek azonban nem tudtak mit kezdeni az emberelőnnyel, együttesünk nagyon lelkesen, fegyelmezetten és szervezetten futballozott. A játékrész legnagyobb gólszerzési lehetősége Heffler nevéhez fűződött, aki Szatmári remek kiugratása után tüzelt kapura, Gazsi azonban nagy bravúrral kitolta a jobb alsó sarokba tartó labdát.

KIVÁLÓ JÁTÉK Fordulás után is együttesünk játszott veszélyesebben, a 47. percben Heffler 20 méteres szabadrúgása szállt centikkel a kapu fölé. Az 55. percben viszont sikerült megszerezni a vezetést, ekkor Tóth Bence ugratta ki nagyszerű ütemben Hefflert, aki rövid labdavezetés után kilőtte a bal alsó sarkot. Labdarúgóink a gól után még nagyobb elánnal futballoztak és többször is növelhették volna a különbséget. Az 58. percben Szatmári ravasz szögletét a léc alól piszkálta ki Gazsi, míg a 65. percben Heffler közeli kísérletét vágták ki a védők a gólvonalról. A túloldalon a 67. percben Kónya szép lövését védte Dombó, majd a ráadásban Pintér lőtt ígéretes helyzetben a bal felső sarok mellé, így az eredmény már nem változott a lefújásig.
Együttesünk az emberhátrányban aratott értékes győzelemmel október 18-a után szerzett ismét három pontot a bajnokságban, hazai pályán pedig egy féléves, augusztus 29-e óta tartó nyeretlen szériát zárt le. A Mezőkövesd Zsóry sikerével 17 forduló után 26 ponttal a 4. helyen áll a tabellán. A Gyirmót 37, a második helyezett Zalaegerszeg 33 pontot szerzett, a Budaörs 29 egységgel áll a harmadik pozícióban.

RANGADÓ
A Pintér-fiúk legközelebb a feljutó helyen „állomásozó” Zalaegerszegen lépnek majd pályára. A felsőházi rangadó március 6-án, vasárnap 18 órakor kezdődik.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (0-0)
Mezőkövesd, 1000 néző, vezette: Németh Ádám (Vígh-Tarsonyi, Szilágyi)
Mezőkövesd: Horváth – Fótyik, Tóth B. (Nicorec 75.p), Szeles, Heffler, Frőhlich (Dombó 26.p), Devecseri, Szatmári, Hegedűs, Vági, Molnár (Tóth B. 85.p). Vezetőedző: Pintér Attila
Balmazújváros: Gazsi T. – Bokros, Istenes (Vajda 21.p), Kiss L., Sigér (Belényesi 76.p), Karikás (Kovács 61.p), Virág, Kónya, Pintér N, Fekete, Papp. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gól: Heffler (54.p)
Kiállítva: Horváth T. (23.p)

Kapcsolódó hírek