Ugrás a tartalomhoz

A kupa után a bajnokságban is legyőztük a Ceglédet

Mezőkövesd hírei

Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzését nagy csatában nyerte meg a Cegléd ellen az MKC.

Mezőkövesdi KC – Ceglédi KKSE 29-25 (12-11)
Mezőkövesd, 500 néző, vezette: Bócz, Wiedemann
MKC: Holló B. – Kiss R., Antal 10, Hajdu G. 4, Trivkovics 2, Mekaru 3 (1), Szepesi 3. Csere: Balogh (k), Füstös, Grünfelder 1, Radnics 2, Benis 1, Grigorjev 2, Bozoljac. Vezetőedző: Skaliczki László
Cegléd: Abramovics – Országh 2, Perisics 7 (2), Lepsényi, Grbovics 4, Andjelics 1, Hódi 2. Csere: Bősz (k), Tóth N., Lászlai 4, Kun, Megyeri 3, Bíró 2. Vezetőedző: Kökény István
Hetesek: 2/1, ill. 4/2
Kiállítás: 6, ill. 16 perc
Az eredmény alakulása: 2-2, 4-2, 5-6, 9-8, 10-10, 15-13, 19-18, 21-18, 25-22, 27-25


Nagy téttel bírt az MKC utolsó alapszakaszbeli hazai találkozója, győzelem esetén ugyanis megelőzték volna az aktuális ellenfelet a tabellán. Ennek megfelelően kezdett a kövesdi csapat, hiszen vezetést szereztek, amely a félidő derekáig ki is tartott a Grigorjevre külön odafigyelő vendégekkel szemben. Elég volt azonban néhány rossz támadás, hogy fordítson az ellenfél. Holló védéseivel, valamint Antal három gyors góljával azonban ismét megkaparintotta a vezetést az MKC, s nem is adta ki a kezéből a félidő végéig. A játékrész második felét rengeteg kiállítás tarkította, mindkét oldal volt emberhátrányban, de ebből a mieink jöttek ki jobban. A végén Mekaru indításból szerezte meg a csapat 12. gólját, Holló Balázs pedig időntúli hetest védett.
A második félidőben gyorsan háromgólos fórt harcolt ki az MKC. Perisicset igyekeztek kivenni a játékból, így beállóból, illetve a szélekről voltak eredményesek a ceglédiek. Kökény István nehezményezett néhány játékvezetői ítéletet, ezért sárga lapot kapott. Grigorjev néhány percre kiszállt a játékból, mivel ziccerben megakasztották a vállát. Kissé meg is torpant az MKC játéka, de 18-17 után ismét Antal percei következtek (három gól). Az utolsó tíz percben Radnicsot és Grigorjevet is kivette a játékból a Cegléd, s tartotta a 2-3 gólos különbséget. Az utolsó bő három perc a kövesdieknek sikerült jobban, Antal a végén még kétszer betalált, így végül négy góllal nyerte meg a találkozót az MKC.

Skaliczki László: Gratulálok a csapatnak, télen nyolc ponttal álltunk, s csak reménykedtünk, hogy 15-17 körül leszünk, most még van esélyünk arra, hogy tényleg 17 legyen. Jól kezdtünk, a védőjátékunkban voltak ötletek, elvettük az ellenfél lendületét. Kicsit lassan szőttük támadásadásainkat, nem használtuk ki a lendületünket, nem oldottuk meg az egy-egyeket nem, főleg bal oldalon és középen, de Alexre külön készültek. Kiegyenlített volt az első félidő. Majdnem végig vezettünk, ők futottak az eredmény után és belehibáztak. Ilyen találkozók lesznek az alsóházban. Az idegi fáradság is látszott, s az is, hogy a Cegléd két nappal többet készült. Remélem, hogy megyünk többet előre, önbizalmat kellene szerezni ebből a játékból.

Kökény István: A tét inkább a játékvezetésre nyomta rá a bélyegét, majd a játékosok is feszültebbek lettek. Hiányzott a koncentráció, sok ziccert kihagytunk az első félidőben, pedig akkor elléphettünk volna. A másodikban a Mezőkövesdnél volt az előny, mi felzárkóztunk, végig meccsben voltunk, az utolsó három percet kivéve. Az első félidőben kicsúszott a játékvezetők kezéből a fújás, nehéz volt kitalálni, mit szeretnének, de nem fogom erre. Kritikus helyzetben szerencsétlenül nyúltunk a labdához, a lövéseket elkapkodtuk, ez pedig azt eredményezte, hogy az MKC átvette a vezetést és győzött.

T. B.

Kapcsolódó hírek