Ugrás a tartalomhoz

Elkészült a menetrend (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Hétvégén folytatódnak a K&H férfi kézilabda liga küzdelmei. A Mezőkövesdi KC az alsóházi rájátszás első körében Gyöngyösre látogat, majd az Orosházát fogadja.

Együttesünk március 18-án, pénteken 18 órától Gyöngyösön kezdi meg szereplését a nyolc csapatos rájátszásban. Egy héttel később, március 25-én, pénteken 18 órakor az Orosháza látogat városunkba.
A bajnokságban április 3-ától április 20-áig szünet lesz, ebben az időszakban rendezik meg az MKC részvételével a Magyar Kupa négyesdöntőjét is a debreceni Főnix Csarnokban április 16-án és 17-én. A májusi program feszített lesz, ugyanis alig több mint három hét alatt hét összecsapás vár a mezőny tagjaira. A pontvadászat június 1-jén fejeződik be, ekkor a Cegléd érkezik majd Mezőkövesdre.
Skaliczki László csapata négy ponttal, a 12. helyről várhatja a bajnokság második felvonását. A Komló 11, a Balmazújváros 10, a Gyöngyös 8, az Orosháza 7, a Cegléd 5, míg az MKC mögött elhelyezkedő Eger 2, a PLER-Budapest pedig 1 ponttal kezdi el a rájátszást. A tabella utolsó két helyezettje kiesik, és ősztől az NBI/B-ben indulhat.

B.K.

Az alsóházi rájátszás menetrendje:

03.18 (péntek) 18.00: B.Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
03.25 (péntek) 18.00: Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE-Linamar
03.30 (szerda) 18.00: Mezőkövesdi KC - Sport36-Komló
04.02 (szombat) 18.00: Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK - Mezőkövesdi KC
04.20 (szerda) 18.00: Mezőkövesdi KC - Eger SBS Eszterházy
04.23 (szombat) 18.00: PLER-Budapest - Mezőkövesdi KC
04.29 (péntek) 18.00: Ceglédi KKSE - Mezőkövesdi KC

05.07 (szombat) 18.00: Mezőkövesdi KC - B.Braun Gyöngyös
05.11 (szerda) 18.00: Orosházi FKSE-Linamar - Mezőkövesdi KC
05.14 (szombat) 17.00: Sport36-Komló - Mezőkövesdi KC
05.21 (szombat) 18.00: Mezőkövesdi KC - Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK
05.25 (szerda) 18.00: Eger SBS Eszterházy - Mezőkövesdi KC
05.28 (szombat) 18.00: Mezőkövesdi KC - PLER-Budapest
06.01 (szerda) 18.00: Mezőkövesdi KC - Ceglédi KKSE

Kapcsolódó hírek