Ugrás a tartalomhoz

Kórustalálkozó Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Dicsérjétek az Urat! címmel kórustalálkozót rendeztek a Szent László templomban április 2-án.

Az ünnepi rendezvényt immár 13. alkalommal szervezték meg a Mezőkövesdi Esperesi Kerületben. A találkozón elsőként dr. Medvegy János apát-plébános köszöntötte a vendégeket, majd Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár osztotta meg ünnepi gondolatait.

HAT KÓRUS Ezt követően hat kórus egyházi művekből álló műsorát hallgathatták meg a jelenlévők. Elsőként a Szent István Katolikus Általános Iskola Gyermekkara, majd a Szent László Kórus lépett fel. Rajtuk kívül a Csincsei Énekegyüttes, a mezőszemerei Sarlós Boldogasszony Nőikar, továbbá a Jézus Szíve Templom Férfikara és Vegyeskara lépett fel.
A kórustalálkozó végén Szabó József Béla atya, az Egri Főegyházmegye zenei igazgatója osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Zárásként Tóth Imre, a Szent László Egyházközség világi elnöke méltatta a találkozót, majd Mozerné Horga Stefániával, a rendezvény főszervezőjével közösen emléktárgyakat adott át a kórusok képviselőinek.

B. K.

Kapcsolódó hírek