Ugrás a tartalomhoz

Ki lesz a győztes?

Mezőkövesd hírei

A tavaszi szünet előtti héten megrendeztük a Bárdos iskola 6./b. osztályának témahetét, amely az Olimpiák történetét dolgozta fel. Ezen a héten sok érdekes programon vettünk részt.

Átélhettük az ókori játékok hangulatát, mivel megrendeztük saját versenyeinket. Az öttusát az Olimpiai láng meggyújtásával kezdtük, mint a valódi játékokon, majd következtek a megmérettetések: futásból, távolugrásból, gerelyhajításból, diszkoszvetésből és a fiúk nagy örömére birkózásból. A győztesek büszkén feszítettek aranyérmükkel.
Természetesen folyamatosan kattogott a fényképezőnk, majd a fotókból tablókat készítettünk, melyek most a középső aulában láthatók.
Kiderült, amit eddig is tudtunk, hogy összetartó csapat vagyunk. Jól éreztük magunkat, bár keményen „dolgoztunk”. Sok tapasztalatot és emléket gyűjtöttünk. Vagyis: mindnyájan nyertünk!

Mezőkövesdi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Bárdos Lajos Tagiskola: 6./b. osztálya

Kapcsolódó hírek