Ugrás a tartalomhoz

Helytálltak kézilabdázóink (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Negyedik helyen végzett városunk felnőtt csapata a Magyar Kupában. Skaliczki László együttese a Szegeddel és a Balatonfüreddel is végig tartotta a lépést.

MOL-Pick Szeged – Mezőkövesdi KC 33-27 (19-15)

Együttesünk a BOMBA! férfi kézilabda Magyar Kupa négyesdöntőjében elsőként Európa egyik élcsapatával találkozott. A szegediek a honi bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is remekül szerepeltek, így csapatunk a papírforma alapján a tisztes helytállás reményében léphetett parkettre április 16-án a debreceni Főnix Csarnokban.


BÁTOR JÁTÉK
Esélytelenség ide, esélytelenség oda, az MKC alaposan bekezdett az összecsapás elején. Kézilabdázóink 2-0-ás vezetéssel nyitottak és az első 20 percben nem is engedték ki a vezetést a kezükből. Carlos Pastor csapata sokáig nem találta az ellenszert csapatunk remek játékára, valamint az összességében 8 gólig jutó Grigorjev és négy gólt „termelő” Hajdu pontos átlövéseire, emellett a mieink a beállósokat is többször sikeresen megjátszották. Az MKC 13-13 után engedte át először a vezetést a Tisza-partiaknak, akik ezután sem lehettek nyugodtak, a szünetre mindössze 4 gólos előnyt harcoltak ki.
Csapatunk lendülete a második játékrészben sem hagyott alább, 20-15 után zsinórban három kövesdi találat született, ezután állandósult a 2-3 gólos különbség a csapatok között. A második félidőben sokkal jobban ügyeltek a védekezésre a felek, így kevesebb gólt láthattak a drukkerek. A szegediek csak a meccs hajrájában tudták felőrölni az MKC ellenállását és végül hat góllal nyerték meg a meccset.
A másik ágon a Balatonfüred 15 percig tudta tartani a lépést a Veszprémmel, Csoknyai István gárdája 40-21-es vereséget szenvedett a bakonyiaktól.

Mezőkövesdi KC – Balatonfüredi KSE 25-27 (10-14)

A bronzmérkőzésen nehezen lendültek játékba a csapatok, ezzel együtt a fürediek kezdtek jobban, a 7. percben 3-1-re vezettek. A folytatásban is a Balaton-partiak játszottak pontosabban, ezért fokozatosan nőtt a különbség, tíz perccel a szünet előtt már 11-5-re vezettek. A hajrá viszont kézilabdázóinknak sikerült jobban, ezért sikerült közelebb férkőzni ellenfelünkhöz a szünetig.

SZOROS VÉGJÁTÉK Együttesünk a második játékrészben is becsülettel küzdött, a jó védekezés mellett Grigorjev, Hajdu és Szepesi is szórta a gólokat. Ezzel együtt nem sikerült közelebb zárkózni a fürediekhez, akik Győri büntetőből szerzett góljai mellett Petrovszki és Szöllősi találataival őrizték a 4-5 gólos különbséget. Csapatunk nagyot hajrázott és az utolsó percekben fokozatosan csökkentette hátrányát, viszont két gól megmaradt a dunántúliak előnyéből. Az MKC a tavalyi bronzérem után most a negyedik helyen zárt, de a csapat bebizonyította, hogy megérdemelten jutott be a sorozat legjobb csapatai közé.
A tisztes eredmény mellett dicséret illeti a lelkes kövesdi szurkolókat, akik a Magico Ultras vezetésével mindkét nap igazi fesztivál hangulatot varázsoltak a Főnix Csarnok falai közé.
A fináléban az MVM – Veszprém 24-24 után büntetőkkel 27-26-ra legyőzte a Szegedet, így a kövesdi Zubai Szabolcs csapata ezüstérmet szerzett a kupában.

B. K.

A mérkőzések jegyzőkönyvei:

Elődöntő:
MOL-Pick Szeged – Mezőkövesdi KC 33-27 (19-15)
Debrecen, Főnix Csarnok, 700 néző, vezette: (Nagy, Medve)
MOL-Pick Szeged: Sierra, Prodanovics 2, Ancsin 3, Bombac 4 (1), Ilyés, 2, Vranjes, Källman 2. Csere: Wyszomirski (k), Thiagus Petrus 1, Balogh 5, Csuruvija 9 (5), Zubai Sz. 3, Blazevic, Robledo 1, Mindegía 1, Fekete. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Mezőkövesd: Holló B., Kiss R. 2 (1), Grigorjev 8, Hajdu G. 4, Antal 2, Radnics 1, Szepesi 2 (1). Csere: Balogh (k), Bozoljac 3, Trivkovics 2, Benis 1, Grünfelder 1, Mekaru, Füstös 1, Kovács B., Molnár. Vezetőedző: Skaliczki László
Kiállítás: 4, ill. 8 perc
Kizárás: Bozoljac (három kétperces)
Hétméteres: 7/6, ill. 5/2

Bronzmérkőzés:

Mezőkövesdi KC – Balatonfüredi KSE 25-27 (10-14)
Debrecen, 3000 néző. V.: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
MKC: Holló B., Kiss R., Grigorjev 5, Radnics 2, Trivkovics 2, Hajdu G. 6, Szepesi 4 (3). Csere: Balogh (k), Kovács B. 1 (1), Füstös, Grünfelder 1, Mekaru 1 (1), Antal 1, Benis 2, Bozoljac, Molnár. Vezetőedző: Skaliczki László
BKSE: Fazekas, Gábori 1, Petrovszki 4, Bánhidi 3, Szöllősi Balázs 5, Ligetvári 1, Bóka 2. Csere: Rózsavölgyi (k), Gerdán, Németh, Győri 9 (7), Törteli, Szilágyi, Gyene, Kemény 2, Kancel. Vezetőedző: Csoknyai István
Kiállítás: 14, ill. 16 perc
Hetesek: 6/5, ill. 7/7

Kapcsolódó hírek