Ugrás a tartalomhoz

Dózsa György a költészetben

Mezőkövesd hírei

Dózsa Györgyről írt irodalmi művekről értekeztek az Irodalmi Kávéház Klub legutóbbi, május 3-ai összejövetelén.

A tagok elsőként Török Ferenc klubvezető irányításával a történelmi alak életéről, munkájáról, majd pedig az irodalmi vonatkozásairól beszélgettek, hiszen számos költőt, írót ihletett meg Dózsa György alakja, tevékenysége. Elemezték a róla szóló verseket, például Ady Endre Dózsa György unokája, illetve a Dózsa György lakomáján című verseit, illetve Bella István Székely Dózsa György imája és a Székely Dózsa György tűnődése Cegléd előtt című költeményeit.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek