Ugrás a tartalomhoz

Újra a második helyen!

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Szigetszentmiklósi TK-Erima 2-0 (0-0)

Újra feljutó helyen áll a Mezőkövesd Zsóry FC felnőtt csapata. Labdarúgóink a kiesés ellen harcoló Szigetszentmiklóst fektették két vállra hazai pályán a hétvégén. (fotó: mezokovesdzsory.hu)

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a feljutásért harcoló, 4. helyezett csapatunk a 15. pozícióban álló Pest megyei gárdát fogadta május 14-én. A tabella alapján Pintér Attila együttese számított az összecsapás esélyesének, ugyanakkor a két csapat eddig háromszor játszott egymással tétmeccset és érdekesség, hogy ezek mindannyiszor pontosztozkodással zárultak.

EMBERELőNY Együttesünk kezdte jobban a 90 percet. Labdarúgóink helyenként nagy mezőnyfölényben játszottak, de a szervezett Szigetszentmiklós fegyelmezetten védekezett, így az első felvonásban kevés lehetőséget jegyezhettünk fel. A 20. percben Heffler ígéretes szabadrúgása suhant el mindenki előtt, majd a 27. percben egy formás akció végén Vági kapott jó indítást, viszont a kövesdi játékos a vendég védők szorításában a földre huppant. Két perccel később Tajthy beadása után Tóth fejelt kapura, de Czuczi könnyedén védett. A 43. percben komoly lehetőséghez jutott együttesünk, mivel Molnár felvágásáért Barna megkapta a második sárga lapját, így piros lapot kapott. Az első félidőt Fótyik lövésszerű beadása zárta, Czuczi nagy bravúrral tornászta ki a kapu felé tartó labdát.

GYORS GÓLOK A második játékrész ott folytatódott, ahol az első véget ért. A 47. percben Molnár lőtt a kapu mellé két csel után, egy perccel később ismét a kövesdi támadó került helyzetbe, ezúttal a kapu fölé tüzelt. A 62. percben Kovács lőtt akrobatikus mozdulattal a kapura egy jobb oldali szögletet követően, de Dombó magabiztosan hárított, míg az ellentámadás végén Tóth helyezett a keresztléc fölé ígéretes helyzetben. Ezt követően óriási fölényben futballoztak labdarúgóink és futószalagon dolgozták ki a helyzeteket. A 66. percben Molnár kísérletét védte elvetődve Czuczi, majd két perccel ezután Vági lőtt a kapu fölé. Néhány pillanattal később Nicorec kínálta meg Czuczit, aki ezúttal is jól helyezkedett. Újabb egy perc telt el, amikor Vági bombázott az ötösről estében a ketrec fölé. Kevéssel ezután Fótyik beadását Tóth helyezte a kapu bal oldala mellé. Pár pillanattal később Tóth lövését blokkolták, ezután Nicorec próbálkozott a 16-osról, lövése centikkel kerülte el a vendégek kapuját. A 75. percben góllá érett a hatalmas kövesdi fölény. Ekkor Molnár tüzelt kapura, ezt a lövést még hárította Czuczi, Nicorec ismétlését azonban már a remek napot kifogó hálóőr sem védhette. Egy perccel később villámgyors akciót vezetett a Mezőkövesd, melynek végén Frőhlich tálalt tökéletes ütemben Fótyik elé, aki közelről a jobb alsó sarokba vágta a labdát. A 84. percben Szatmári 30 méteres bombája suhant el a jobb alsó mellett, két perccel később pedig Sós távoli löketét fogta a vendégek kapusa. A ráadásban még egy ravasz ívelésnél kellett Czuczinak résen lennie, de Frőhlich emelését megfogta a gólvonal előtt.

FELJUTÓ HELYEN A Mezőkövesd győzelmével feljött a tabella második helyére 48 ponttal, a listavezető, 59 pontos Gyirmót mögé, így együttesünk három fordulóval a bajnokság vége előtt a 2. helyen áll a tabellán. A Zalaegerszeg és a Kisvárda egyaránt 46 ponttal áll a 3., illetve 4. helyen, míg a Csákvár és a Balmazújváros 45-45 pontot szerzett 27 mérkőzésen.
Csapatunk legközelebb a 9. helyen állomásozó Budaörs vendégeként lép pályára. A bajnoki összecsapást május 22-én, vasárnap 17 órakor rendezik majd meg Csákváron.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – SzTK-Erima 2-0 (0-0)
Mezőkövesd, 1500 néző, vezette: Farkas Á. (Bozó, Szert)

Mezőkövesd: Dombó – Fótyik, Szilvási, Tóth B., Heffler (Frőhlich 46.p.), Devecseri, Szatmári, Hegedűs, Tajthy (Nicorec 46.p.), Vági, Molnár (Sós B. 79.p.). Vezetőedző: Pintér Attila
Szigetszentmiklós: Czuczi – Sváb, Bora, Nagy O. (Vólent 59.p.), Kokenszky (Gyökér T. 84.p.), Benkő-Bíró, Puskás G., Barna, Gulyás, Kovács J., Horváth P. (Lévai 56.p.) Vezetőedző: Tamási Zoltán
Gólok: Nicorec (72.p.), Fótyik (74.p.)
Kiállítva: Barna 43.p. (SzTK-Erima, második sárga után)

Kapcsolódó hírek