Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. december 10. (vasárnap) 18:03 Judit névnapja van




 




Elmélkedés Szent Terézről és az irgalmasságról (videóval frissítve)

Szent Teréz anyáról és az irgalmasságról tartott szentbeszédet Balogh Gyula kanonok, plébános június 1-jén a Jézus Szíve templomban. Ez volt a Jézus Szíve Búcsút és körmenetet megelőző nyolcnapos lelkigyakorlat ötödik estéje.


A Jézus Szíve templom a közelmúltban nyolc színes ólomüvegablakkal gazdagodott. Az ólomüvegablakok egy-egy szentet, valamint a Nyolc Boldogság szövegét ábrázolják. Az ablakokat május 28. és június 4. között nyolcnapos előkészítő lelkigyakorlat keretében leplezik le. Az ötödik, alkalommal Szent Teréz anyát és a „Boldogok az irgalmasok: mert ők majd irgalomra találnak” tételt mutatta be Balogh Gyula kanonok, plébános, aki beszélt Szent Teréz anyáról és az irgalmasságról. A meghívott plébános kiemelte Teréz anya irgalmasságát, szerénységét és alázatát, ahogy a szegényekhez, az elesettekhez fordult. Kiemelte, hogy ma is fontos érték, hogy a szegények felé forduljunk, és ne csak világi, anyagi dolgokkal igyekezzünk nekik segíteni, hanem segítsük őket abban is, hogy rátaláljanak az Istenhez vezető útra, vigyük el számukra Isten szeretetét.
A szentmisén a miskolci Szeretet Misszionáriusainak kedves nővérei is részt vettek.

M. Zs.


Kapcsolódó képek:



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bővebben:

 

 


Weboldalkészítés