Ugrás a tartalomhoz

Rimaszombati diákok Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

33 rimaszombati középiskolás látogatott el Mezőkövesdre és ismerte meg a város nevezetességeit június 4–6. között. A határainkon kívül élő magyar fiatalok a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola által megnyert Határtalanul Program keretében utazhattak el településünkre.

A mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola immár negyedik alkalommal pályázott sikeresen a Határtalanul Programra. Ez alkalommal az intézmény Rimaszombattal, az ott működő Rimaszombati Középiskolával vette fel a kapcsolatot.
Két héttel korábban a mezőkövesdi diákok utaztak el a szlovákiai településre, június 4–6. között pedig a rimaszombati középiskolások látogattak el városunkba.
A mezőkövesdi középiskola számos programmal várta a vendégeket, akik egyebek mellett filmvetítésen, vetélkedőn vehettek részt. A Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumban a múzeumalapító, Hajdu Ráfis János vezette körbe a diákokat, mutatta be a gyűjteményt, majd a fiatalok rövid műsor keretében megemlékeztek a trianoni eseményekről, megkoszorúzták a Gépmúzeumban található harangot.
Ezt követően a középiskolások átvonultak a Wass Albert szoborhoz, ahol a mezőkövesdi Gimnázium által szervezett június 4-ei városi megemlékezésen is részt vettek. Emellett ellátogattak a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőbe, valamint Egerbe, Miskolcra is elutaztak a fiatalok.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek