Ugrás a tartalomhoz

Arany minősítés

Mezőkövesd hírei

A mezőkövesdi Szent László Kórus június 5-én, vasárnap a Mária Rádió II. Kórusversenyének harmadik napján lépett Isten oltára elé a Kelenföldi Szent Gellért Templomban.

A versenybe való nevezéshez rendkívül szigorú előírásokat kellett teljesíteni, melyek előrevetítették a rendezvényen várható színvonalat és magas mércét.
Többek között kilenc kórus típusból és négy kategóriából (Gregorián; Népének; Kórusművek kötelező művel és Kórusművek szabadon választott művekkel) kellett kiválasztani, hogy melyikben indulunk, s mindegyiknél meg volt szabva a minimum és maximum műsoridő, melynek percenkénti túllépéséért pontlevonás járt. Különböző stíluskorszakokból kellett a műsor darabjait összeválogatni és karakterükben is eltérőknek kellett lenniük. Csak jogtiszta kottákat lehetett használni, melyeket előre el kellett küldeni a zsűrinek. Mindezek mellett plébánosi ajánló aláírásra is szűkség volt, hiszen a nélkül érvénytelen lett volna a nevezés.
A rendezés és szervezés páratlan precizitását, fegyelmét és a rendkívül magas színvonalat helyszínen meg is tapasztaltuk. A verseny menete a legapróbb részletekig kidolgozva, lépésről- lépésre szigorú keretek között folyt.
Mindezt már csak a zsűri összetétele múlta felül, mely a mai világi és egyházzenei életünk legkiemelkedőbb szaktekintélyeit sorakoztatta fel:
– Béres György karnagy, tanár, nyugalmazott plébános, a Gregorián Társaság alapítója
Budai Ilona: Kossuth -, Életfa-, Kodály-, és Magyar örökség - díjas népdalénekes, népi ének tanár
Prof. Czifra János a Salzburgi Dóm zeneigazgató karnagya,
az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja
Dr. Kutnyánszky Csaba a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektor-helyettese, az UniCum Laude énekegyüttes művészeti vezetője
Ménesi Gergely karnagy-karmester, a Zuglói Filharmónia és a budapesti Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának karmestere, a LFZE tanára
Nagy Ákos a Zugligeti Szent Család templom schola vezetője, orgonistája,
a KZMK tanára, egyházzenész
Papp Ágnes zenetörténész, kutató, egyházzenész,
az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa
Petrás Mária Prima Primissima díjas moldvai csángó népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja, Magyar Művészetért-díjas szobrászművész
Sapszon Borbála karnagy, a KZMK tanára
Sapszon Ferenc Kossuth -, Liszt-, Kodály-, és Magyar örökség - díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Gregorián Társaság elnöke, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője.
Szebellédi Valéria Liszt - díjas karnagy
Tardy László Liszt- és Magyar örökség – díjas karnagy, Érdemes Művész, az MMA rendes tagja, az Országos Magyar Cecília Egyesület társelnöke, a Budavári Nagyoldogasszony(Mátyás) – templom kántor-karnagya.
Tóth Márton karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára,
az Exsultate Fiúvegyeskar és a Gemma Énekegyüttes vezetője.
Varga László atya, a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusának karnagya,
az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója.

A verseny főszervezője és művészeti vezetője Sapszon Ferenc volt, a védnök pedig dr. Beer Miklós püspök atya.
51 kórus 53 versenyműsorban indult.
Énekkarunk a harmadik napon, a verseny végén, az utolsó négyes csoportban lépett színre.
A választott kórus típust illetően létszámunk miatt (23 + a karnagy) kamarakórusként versenyeztünk, s a „Kórusművek kötelező művel” kategóriát választottuk, mely az előírt mű kötelezősége miatt és annak többféle előadásban való összehasonlíthatósága miatt, a legnehezebb kategória volt.
Ebben a kategóriában szombaton és vasárnap versenyeztek a kórusok, többféle kórustípusban összesen 12-en. Így kamarakórusként vegyeskarokkal is megmérettettünk. A zsűritagok a különböző versenyblokkokban váltakozó összetételben voltak beosztva.
A mi blokkunk zsűrizői voltak:
Dr. Kutnyánszky Csaba, Ménesi Gergely, Szebellédi Valéria, Tardy László, Tóth Márton.
Eredményeink:
Három díjjal jutalmazták munkánkat:
A teljes versenyműsorunk előadásáért a fő díjazásunk: Arany minősítés.
A karnagynőnek névre szóló Különdíj a magyar szerzők műveinek előadásáért.
A kötelező mű előadásáért III. díj. ( Ezt a kötelező művet csak a mi énekkarunk esetében díjazták, mivel az első díjat a kötelező mű előadásáért az utánunk fellépő 50 tagú budapesti kórus kapta, akiknek vegyeskarként nem ez volt a kötelező darabja, második díjat pedig nem osztottak ki ebben a tekintetben.)
Az öt zsűritagból négyhez jutottunk el véleményezésre, akik elismeréssel szóltak a még számukra ismeretlen énekkarunkról. Főként a kórus általános hangzását dicsérték, kiemelten észrevételezve a hangképzést, továbbá a művek igényes kidolgozottságát, a szép zenei íveket, a dinamikai váltásokat, különösen a crescendo-decrescendo, a pianók és a forték váltakozását, a kellő helyeken a hatalmas, ám kulturált forték megszólalását, mely nem szokványos egy mindössze 23-as létszámnál. Ugyanakkor megható volt a zenei nagyságok közvetlensége, az előadásunk alatt és a díjkiosztás alkalmával belőlük áradó szeretet, s a három napos megfeszített munka után is nyugalmat és végtelen türelmet sugározva láttak le bennünket a legapróbb részletekig menő értékes és építő jellegű tanácsaikkal.
A verseny és a díjkiosztás között hálaadó szentmisén vettünk részt a kórustagok, karnagyok, zsűritagok és a hívek részvételével.

Kimondhatatlan boldogsággal tölt el bennünket, hogy első próbálkozásra, a nagyvárosi székesegyházak énekkaraival, az egyházi iskolák scholáival, a szerzetesrendek liturgikus kórusaival is felvéve a versenyt, első próbálkozásra ilyen csodálatos eredményt értünk el. Mindez visszaigazolja munkánk hatásfokát és létjogosultságát, ugyanakkor inspirál és újabb lendületet ad a további munkához.
A versenyt követően két további rendkívüli meglepetésben volt részünk.
Egyrészt a versenyprogramunk utolsó darabjaként előadott mű szerzőjének özvegye jelen volt a versenyen és utána megkeresett bennünket, nagy örömének és elismerésének adva hangot. Itt meg kell jegyezni, hogy Koloss István a férjem orgonatanára volt a karnagyképzőn, akinek a hetvenedik születésnapján 2002-ben orgona, szólóének és kórusművekből összeállított szerzői estet tartottunk templomunkban az ünnepelt jelenlétében, ő pedig négy év múlva az orgonaszentelés alkalmával kórusművet komponált énekkarunk számára.   
Másrészt a legfiatalabb zsűritagról kiderült, hogy a mezőkövesdi születésű Tóth József  karnagy-zeneszerző fia, akit a véleményezéskor ismertünk meg, akinek -  mivel mindeddig nem ismert bennünket - elmondása szerint szintén nagy meglepetést okoztunk, s így büszkén szólt a mezőkövesdiekről, ugyanakkor nagyon hasznos és magas színvonalú szakmai hozzászólásokkal segítette további munkánkat.

Mozerné Horga Stefánia


A Szent László Kórus verseny műsorába a 45'-56'-ig lehet betekintést nyerni:

https://www.youtube.com/results?search_query=a+m%C3%A1ria+r%C3%A1di%C3%B3+ii.+k%C3%B3rusversenye


Kapcsolódó hírek