Ugrás a tartalomhoz

Nagy remények

Mezőkövesd hírei

A nyári szünetről, a felkészülésről és az első osztályú bajnokság kihívásairól beszélgettünk Hegedűs Dáviddal, a Mezőkövesd Zsóry FC felnőtt együttesének csapatkapitányával az első edzés után.

Június 16-án megkezdte felkészülését városunk felnőtt csapata az élvonalbeli, vagyis az OTP Bank Liga küzdelmeire. A feljutást június 5-én ünnepelte csapatunk, másfél héttel később, egy rövid pihenőt követően pedig már meg is kezdődött a ráhangolódás a közelgő bajnoki idényre.
– Az igaz, hogy rövid volt a szünet, de ezt egyáltalán nem bánjuk, hiszen az első osztályú pontvadászatra készülhetünk, ez volt a célunk, erre vágytunk. Amennyire tudtuk kipihentük magunkat, mától újult erővel ismét a munkára koncentrálunk – emelte ki a csapatkapitány, aki hozzátette, nem érezték meg a pihenő miatti kihagyást, az öltözőbe is úgy léptek be a társakkal, mintha csak tegnap találkoztak volna.
A feljutás kiharcolásáról elmondta, nagyon jó érzésekkel tölt el mindenkit a csapatban, hogy sikerült elérni a célt, és ez plusz motivációt is jelent számukra. Hangsúlyozta, hogy sok munka vár majd rájuk, de mindenki bizakodó és jó hangulatban várja az új idényt, az NB I-es szereplést.

A FELKÉSZÜLÉSRőL Hegedűs Dávid a felkészülésről is elmondta véleményét.
– A rendelkezésünkre álló négy hét kevés idő, de biztos vagyok benne, hogy el fogjuk tudni végezni azt a munkát, amit a vezetőedzőnk eltervez. Bízom benne, hogy azt a jó szériát tudjuk majd folytatni, ami tavasszal jellemezte a csapatot – mondta Dávid.
A rutinos középpályás úgy gondolja, hogy reális esélyük lesz a bennmaradás kiharcolására, ez a céljuk, ezért fognak dolgozni és küzdeni.
Arra a kérdésre, hogy láthatunk-e hasonlóan emlékezetes találatot tőle az új idényben, mint a Sopron elleni félpályás találata volt, így reagált;
– Ritka lehetőség és nagyszerű érzés volt ilyen távolságról betalálni a kapuba. Utána is próbálkoztam hasonló megoldással, de sajnos nem sikerült újabb gólt szereznem. Természetesen folyamatosan keresem majd a lehetőséget, és ha úgy alakul, akkor megpróbálok gólt lőni – mondta a csapatkapitány.

B. K.

Kapcsolódó hírek