Ugrás a tartalomhoz

Az első érkezők

Mezőkövesd hírei

 Két játékossal, egy védővel és egy középpályással erősítette meg keretét a Mezőkövesd Zsóry FC felnőtt csapata. Pintér Attila együttese ma délután a Budapest Honvéd ellen játszik edzőmérkőzést városunkban.

 Együttesünk első érkezője a 28 esztendős Bacelic Grgic, akire támadó középpályásként számíthat a vezetőedző. A horvát állampolgárságú játékos egy évre, kölcsönbe érkezett városunkba a Puskás Akadémiától. Grgic korábban játszott például a horvát Sibenik és Hajduk Split, valamint a belga Cercle Brugge együttesében, emellett többször lehetőséget kapott a horvát U16-os, U17-es és U19-es válogatottban.

Pauljevic Branko szintén kölcsönben erősíti csapatunkat a következő évben. A Puskás Akadémiától igazolt szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező 27 éves védő a PAFC-on kívül Pécsett is szerepelt a honi első osztályban. Ezen felül megfordult egyebek mellett az FK Partizan, az FK Radnicki és a Nis csapataiban is.
A vezetők folyamatosan tárgyalnak a további kiszemeltekkel, elképzelhető, hogy a héten újabb megállapodások születnek.

EDZőMECCS DÉLUTÁN Labdarúgóink a DVSC-TEVA szombati 3-2-es legyőzését követően, ma délután ismét hazai környezetben lépnek pályára a felkészülés jegyében. Csapatunk június 29-én 18 órától a Budapest Honvéd gárdáját fogadja a Városi Stadionban.
 
B. K.

Kapcsolódó hírek