Ugrás a tartalomhoz

Képviselő-testületi ülés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kézilabda munkacsarnok és társasház épülhet a közeljövőben városunkban. Az ehhez szükséges önkormányzati határozatok meghozatala, illetve a rendezvények, szervezetek támogatási kérelmeinek elbírálása voltak a képviselő-testület június 29-ei ülésének legfontosabb témái.

Az ülés elején dr. Fekete Zoltán polgármesteri tájékoztatójában kiemelte, hogy a héten tovább folytatódnak a sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatása után a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben elkezdett Európai Uniós beruházás munkálatai, amelyet a Szilvási Építő Kft. végez. Emellett a városvezető elmondta, hogy a  tanuszoda kivitelezési munkái tervezetteknek megfelelően folynak. Jelenleg a medencék és a gépészeti tér alépítményének vasbeton szerkezetét építik, amellyel párhuzamosan zajlanak a kollégium épületében az uszoda öltöző funkciójú helyiségegységének építési munkái is: a válaszfalak elhelyezésre kerültek, folynak a villamos és épületgépészet vezetékszerelési munkálatok. A tájékoztatóban elhangzott, hogy megkezdődtek a Bimbó út 6. szám alatti üdülő tetőtér beépítési munkái, valamint a Startmunkaprogram keretében a Sándor út végén a mezőgazdasági területen jelenleg az elültetett zöldségek gyomlálása és kapálása folyik. A Kőrisfa úton burkolt árkot építettek a közmunkások, melyhez a szüksége beton burkoló elemeket a programban kialakított betonüzemben gyártották le. A közmunkaprogram keretében újították fel az Alkotmány út 2. szám alatti önkormányzati épületet is.


Rendezvények, támogatások

A grémium megvitatta a Szent István királyunk tiszteletére rendezendő városi ünnepség programját és költségvetését. A képviselők döntése értelmében az önkormányzat 5.112.950 Ft forrást  biztosít a rendezvény lebonyolítására.
Napirenden szerepelt a 18. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó kapcsán benyújtott támogatási kérelem is. A rendezvény szeptember 3-4. között szervezik meg, amelyhez a testület 650 ezer forint hozzájárulást szavazott meg.
Az augusztus 5-7. között rendezik meg a  Matyóföldi Folklórfesztivált, amely kapcsán a Matyó Népművészeti Egyesület támogatási kérelemmel fordult a városvezetéshez. A grémium döntése alapján az önkormányzat 3 millió forinttal járul hozzá a rendezvény lebonyolításához.
A testület megtárgyalta a Zsóry Futball Club Kft. támogatási kérelmét is. A városvezetés 100 millió forint támogatást ítélt meg a Kft-nek a labdarúgócsapat NBI-es szereplésének biztosítására.
Emellett a Rendelőintézet kérelmére több mint 1 millió forint támogatást szavaztak meg a szívultrahang készülék elromlott vizsgálófejének pótlására, egy új fej beszerzésére.


Kézilabda munkacsarnok épül

A Magyar Kézilabda Szövetség a megyénkben egy helyszínen, Mezőkövesden szeretne építtetni egy 2000 m2 alapterületű kézilabda munkacsarnokot, illetve ahhoz tartozó egyéb létesítményeket, parkolókat, amelyhez körülbelül 5000 m2 nagyságú terület szükséges. Az új létesítmény helyszínét Mezőkövesd Önkormányzatának kell meghatároznia. Az ülésen meghozott döntés értelmében a Zsóry üdülőterületen, a Fülemüle úton, a régi Camping előtti területen kaphat majd helyet a kézilabda munkacsarnok.


Határkitolás a gazdasági növekedésért

Mezőkövesd egyik meghatározó gazdasági szereplője, a Modine Hungária Kft. a jelenlegi telephelye és a körforgalom közötti terület megvásárlását követően több ütemben bővíti telephelyét. Első ütemben egy 200-250 új munkahelyet teremtő csarnokot építenek meg, ahol várhatóan 2018-ban már el is kezdenék a termelést. Azonban a jelenlegi településszerkezeti terv szerint a város belterületi határa a cég jelenlegi kerítésétől nem messze található, ezért a képviselő-testület az ülésen döntött a belterületi határ kitolásáról.


Társasház épül

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény hatására a mezőkövesdi Szilvási Építő Kft. társasházat szeretne építeni az Illyés Gyula úton, ezért megvásárolná az ott található közel 1700 m2 alapterületű önkormányzati telket. A testület által meghozott döntés értelmében a cég számára a terület eladási árát nettó 5500 Ft/m2-ben szabta meg, illetve azzal a kitétellel, hogy a Kft-nek 5 éves beépítési kötelezettsége van.


Rendeletek

Mindezeken túl két önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről döntöttek a városatyák. Az egyik az Idősek Otthonába történő felvétel rendjét, az ellátás tartalmát, a térítési díjakat szabályozó önkormányzati rendelet, mivel ezt a területet mind a törvény, mind az ellátást nyújtó Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Idősek Otthona Szakmai Programja, mind pedig egy másik önkormányzati rendelet szabályozza, ezért ez a korábbi rendelet aktualitását vesztette. A másik hatályon kívül helyezett rendelet az önkormányzat kéményseprési közszolgáltatást szabályzó rendelete volt, amely azért vált esedékessé, mert 2016. július 1-jétől ez a szolgáltatás állami feladat lesz.
Emellett a testület újra megalkotta a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendeletét, amelyre az erre a területre vonatkozó törvényi változások átvezetése miatt volt szükség.
Felülvizsgálták, de nem módosították a helyi építészeti értékek védelmét szabályozó rendeletet, a településképi véleményezés, és településképi bejelentés szabályait megfogalmazó rendeletet pedig szeptember 30-ig módosítani fogják.
A testület meghallgatta és elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Mezőkövesdi Járási Hivatalának 2015-ben végzett tevékenységéről szóló tájékoztatóját.
A képviselők törvényi változások miatt módosították az Önkormányzat és az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. közötti. hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést.
Emellett a Mezőkövesdi VG Zrt. Alapító Okiratából tevékenységi körök kivezetéséről is döntöttek a városatyák, mivel a gazdasági társaság már alvállalkozóként sem látja el a víz- és szennyvízszolgáltatást, valamint a törvényi változások miatt a kéményseprői tevékenység is kikerül a feladatai közül.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek