Ugrás a tartalomhoz

Vakáción is alkotnak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kiállításon mutatják be a kéthetes képzőművész táborban készített alkotásokat. A tárlatot augusztus 4-én nyitották meg a Közösségi Házban.

Tóthné Gáspár Mária pedagógus immár 18 éve szervezi meg nyaranta képzőművészeti táborát. A kétszer egyhetes táborban összesen 27, főként általános iskolás gyermek vett részt, de a képzőművész-palánták között volt óvodás is. 

 

 
A két hét során számos témát dolgoztak fel. Például a matyó hímzést, a matyó, azon belül is a tardi viseletet, a tájat, de zenéhez és meséhez is elkészíthették saját illusztrációikat, valamint Makovecz Imre munkáit is feldolgozták. Ellátogattak a Hadasba, a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumba, a Matyó Múzeumba, de elutaztak Tardra is. Emellett számos technikával dolgozhattak a gyerekek. Egyebek mellett agyaggal dolgoztak, üvegfestékkel, grafittal, pasztellel, akvarell, festékkel készítették el a különböző alkotásaikat. 
A 10 napos tábor munkáiból augusztus 4-én nyílt kiállítás a Közösségi Ház aulájában. A megnyitó elején a résztvevő gyerekek a nyárról, a vakációról szóló versekkel köszöntötték a közönséget. Ezt követően Molnár Istvánné, önkormányzati képviselő, az Ügyrendi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának alelnöke méltatta a kiállítást, aki beszédében méltatta az évről évre népszerűbb tábort, ahol tartalmas, kalandos és változatos programokban lehetett része a gyerekeknek, akik lelkesen alkottak, és munkáikkal, festményeikkel lenyűgözik a látogatókat. Molnár Istvánné azt is kiemelte, büszke arra, hogy városunkban ilyen sok tehetséges fiatal próbálja őrizni értékeinket. 
Az esemény zárásaként Tóthné Gáspár Mária, a tábor vezetője osztotta meg gondolatait, aki kiemelte, hogy az idei két hét a művészetek találkozója volt, hiszen a gyerekek megismerkedhettek az építészettel, a népművészettel, a zeneművészettel és természetesen a képzőművészettel. 
A gyerekek munkái október 5-ig tekinthetőek meg a Közösségi Ház aulájában. 
M. Zs.

Kapcsolódó hírek