Ugrás a tartalomhoz

Vereség a Paks ellen (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 1-3 (1-2)

Elvitte a győzelemért járó pontokat a Paks együttese Mezőkövesdről. A dunántúli gárda jobb helyzetkihasználásának köszönhetően nyerte meg a hétközi bajnoki összecsapást. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

 

Az OTP Bank Liga 10. játéknapján a kieső helyen álló Duna-parti együttes látogatott városunkba szeptember 21-én. A két csapatot mindössze 3 pont választotta el a tabellán, ezért igazi 6 pontos rangadó várt a felekre. Az előző fordulóban mindkét gárda döntetlent játszott, a Paks hazai pályán a Gyirmóttal ikszelt, míg csapatunk Diósgyőrben szerzett értékes pontot.
A miskolci összecsapáson Sós és Strestík is piros lapot kapott, így a Paks ellen nem léphetek pályára. 



JÓ KEZDÉS
Együttesünk kezdett aktívabban. A 3. percben Molnár szabadrúgását húzta le Kemenes, két perccel ezután ismét Molnár szabadrúgása okozott veszélyt, de középen a társak nem érték el a játékszert. A 13. percben góllá érett a kövesdi fölény, egy rövid paksi felszabadítást követően Bacelic-Grgic csapott le a labdára, majd remekül tálalt Frőhlich elé, aki látványos mozdulattal a bal felső sarokba helyezett. A gól után magukra találtak a látogatók. Előbb Hahn éles szögből belőtt labdáját sikerült kivágni, nem sokkal később pedig Kecskés életerős kísérlete zúgott el a a jobb kapufa mellett. A 20. percben egyenlítettek a vendégek, egy formás paksi akció végén Haraszti bombázott a jobb felső sarokba mintegy 22 méterről. A 27. percben Bacelic-Grgic lépte át okosan a labdát, így Molnár ugorhatott ki a leshatárról, majd rövid labdavezetést követően kapura tüzelt, Kemenes azonban szögletre mentet. A 31. percben Molnár bal oldali szöglete után a lendületből érkező Hudák fejese centikkel a keresztléc fölött zúgott el. A 37. percben Bartha lövése pattant szögletre Vágiról, egy perccel később pedig Hahn bólintott 10 méterről a bal alsó sarok mellé. A 41. perc végén fordítottak a vendégek. Bartha rosszul eltalált lövése Dombó felett átszállt, és hiába sikerült látványos mozdulattal tisztázni, a játékvezető szerint átjutott a gólvonalon a játékszer, ezért gólt ítélt. Az utolsó percben nagy lehetőség adódott az egyenlítésre, de Kink kapáslövését Kemenes vetődve megfogta a jobb alsó sarok előtt.

A Mezőkövesd Zsóry FC jótékonysági akció keretében licitet indított egy, a felnőtt csapat tagjai által dedikált mezre. A legmagasabb összeget Bán József ajánlotta fel, akinek Hagyacki József, a Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezetője adta át a mezt a mérkőzés szünetében. A felajánlott összeget Nyeste Aletta gyógyulására ajánlotta fel a klub.

PAKSI GÓL ÉS KIÁLLÍTÁS Fordulás után ismét csapatunk kezdett lendületesebben. Az 51. percben Fótyik beadása után Frőhlich került a földre gyanús körülmények között a védők szorításában, míg a hosszú oldalon Bacelic-Grgic fejelt közelről a bal kapufa mellé. Az 57. percben Szeles rosszul sikerült felszabadítása után Hahn csapott le a labdára és rövid labda vezetést követően a bal felső sarokba helyezett a 16-osról. Két perccel ezután Kink beadását követően Molnár bólintott pontatlanul. A 67. percben Mevoungou indította Fótyikot, aki egy igazítás után nagy erővel középre passzolt, Bacelic-Grgic becsúszva centikkel a bal alsó mellé helyezett. A 72. percben Frőhlich indítása Nicorechez került, aki kapásból pontatlanul tüzelt. Egy perccel később Kecskés kapott sárgát műesésért, de mivel a paksi játékosnak ez volt a második figyelmeztetése, kiállította a játékvezető. Együttesünk a folytatásban nagy fölényben játszott. A legnagyobb lehetőség a 87. percben adódott, de Orosz szép lövését Kemenes szögletre ütötte.
A Mezőkövesd Zsóry 10 forduló után 10 ponttal a 9. helyen áll a tabellán a szintén 10 pontos Gyirmót és a 8 egységgel álló Diósgyőr előtt.

AZ ÉLLOVASHOZ LÁTOGATUNK Együttesünk legközelebb szeptember 24-én, szombaton 18 órakor lép pályára az éllovas Vasas vendégeként. Ezután háromhetes szünet következik az OTP Bank Ligában.
B. K.

Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 1-3 (1-2)
Városi Stadion, 1215 néző, vezette: Erdős J. (Erős, Szalai)
Mezőkövesd: Dombó – Fótyik, Szeles, Hudák, Vági (Pauljevic 68.p.), Kink (Nicorec 68.p.), Bacelig-Grgic, Egerszegi, Mevoungou, Frőhlich (Orosz M. 82.p.), Molnár. Vezetőedző: Pintér Attila
Paks: Kemenes – Gévay, Kecskés T., Hahn J. (Kovács G. 77.p.), Haraszti (Koltai 71.p.), Papp K., Bertus, Szabó J., Bartha (Laczkó 84.p.), Kulcsár D., Lenzsér. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólok: Frőhlich (13.) ill. Haraszti (20.p.), Bartha (41.p.), Hahn J. (58.p.)
Kiállítva: Kecskés Tamás (73.p.)

Kapcsolódó hírek