Ugrás a tartalomhoz

Hamar gólja döntött

Mezőkövesd hírei

Orosháza FC – Mezőkövesd-Zsóry SE 0-1 (0-1)

Ismét begyűjtötte a győzelemért járó pontokat városunk felnőtt labdarúgócsapata. A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 3. fordulójában a két mérkőzésen 4 pontot szerző Orosháza vendégeként léptek pályára Sivákék szeptember 3-án.

A találkozó első perceiben Huszák Géza gárdája a kapujához szögezte ellenfelét. A 7. percben Olasz villant, ám közeli lövését Molnár nagy bravúrral hárította. A folytatásban is együttesünk akarata érvényesült, amely újabb lehetőségeket eredményezett. Az első félóra végén egy hazai szögletet követően Szabó fejelt a felső lécre, majd az ellentámadásból Olasz ugratta ki a leshatárról induló Hamart, aki a kapust kicselezve elegánsan lőtt a békésiek ketrecbe.

A második játékrészben átvették a játék irányítását a hazaiak, ennek ellenére a félidő felénél Jeremiás tornáztatta meg Molnárt, aki szépen védte a kövesdi támadó-középpályás lövését. A félidő második felében fokozódott az orosházi nyomás, de labdarúgóink fegyelmezett védekezésére nem találták az ellenszert. A mérkőzés utolsó perceiben Tóth és Buza szerezhetett volna gólt, azonban a lövések célt tévesztettek, így Bogdányék nagyon értékes pontokkal távoztak Békés megyéből. A találkozón bemutatkozott csapatunkban Irhás Ignác. A 26 éves középpályás a Szombathelyi Haladástól érkezett 1 évre kölcsönbe Mezőkövesdre. Együttesünk három forduló után is 100%-os a bajnokságban. Sivákék újabb sikerüknek köszönhetően a 2. helyen állnak 9 ponttal.

Labdarúgóink legközelebb a Ligakupa második fordulójában lépnek pályára a DVTK vendégeként. Az összecsapást szeptember 7-én, szerdán 18 órától rendezik meg Miskolcon. A bajnokság 4. körében a 4. helyezett Békéscsaba látogat Mezőkövesdre szeptember 11-én, vasárnap. A találkozó 16.30-kor kezdődik a Városi Sportpályán.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Orosháza FC – Mezőkövesd-Zsóry SE 0-1 (0-1)

Orosháza, 400 néző
játékvezető: Németh Ádám (Farkas Balázs, Butkai Zsolt)

Orosháza: Molnár – Szűcs, Lupsa (Bozóki 79.), Szabó N., Szabó A. (Szabó T. 46.) – Kerepeczki, Ács, Petneházi, Végh, Juhász (Tóth 87.) – Búza
vezetőedző: Major László
Mezőkövesd: Szántai – Kaszás, Vámosi, Elek, Sivák – Bagi, Zováth, Irhás (Lakatos 87.), Jeremiás – Hamar (Bogdány 67.), Olasz (Husanik 76)
vezetőedző: Huszák Géza
Gól: Hamar (31. p)

Kapcsolódó hírek