Ugrás a tartalomhoz

Népszavazás 2016 (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A magyar kormány népszavazást kezdeményezett a kényszerbetelepítés kapcsán, amelynek a célja az volt, hogy a magyar állampolgárok kifejezzék véleményüket azzal kapcsolatban, hogy akarják-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését. 

 

 
Országos és megyei eredmények 
Az adatok 99,98%-os feldolgozottsága mellett a népszavazáson országos szinten összesen 3 584 289 ember, a választásra jogosultak 43,39%-a vett részt. Országos viszonylatban a válaszadók 98,34%-a voksolt nemmel, míg az urnához járulók 1,66%-a igennel szavazott. 
A rendelkezésre álló adatok alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 225 923 fő, azaz a választópolgárok 41,71%-a adta le szavazatát vasárnap. A voksolók 98,08%-a nemmel, míg 1,92%-a igennel válaszolt a kérdésre. 

A szavazás helyi eredményei Mezőkövesden a 13.590 választópolgárból 7132-en mentek el szavazni, amely százalékban kifejezve 52,48%-os részvételi aránynak felel meg. Városunkban 16 helyszínen voksolhattak, a 13-as és 14-es választókörhöz tartozók ez alkalommal a Kovács Kft.-ben kialakított szavazókörökben járulhattak az urnához. 
Városunkban mintegy 10%-kal magasabb volt a részvételi arány a megyei és az országos átlaghoz képest.
A szavazók 93,24%-a, azaz 6647 fő adott le érvényes szavazatot, míg 482 szavazólapot (6,76%) érvénytelennek minősítettek. 
Településünkön a válaszadók 98,22%-a, azaz 6529 ember nemmel szavazott, míg 118 fő, azaz 1,78% az igent jelölte be a szavazólapon.
Ahogy dr. Jakab Orsolyától, a Helyi Választási Iroda vezetőjétől megtudtuk, a referendum zökkenőmentesen és fennakadás nélkül lezajlott. A népszavazás során mindössze egy rendkívüli esemény történt városunkban: a 4. számú szavazókörben rosszul lett a jegyzőkönyvvezető, aki helyett a Helyi Választási Iroda vezetője pót-jegyzőkönyvvezetőt küldött az adott helyszínre.

Köszönet a mezőkövesdieknek
A népszavazással kapcsolatban megkerestük Tállai Andrást, a 7. számú választókörzet országgyűlési képviselőjét, akit a dél-borsodi eredményekről kérdeztünk:
– Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a választókörzetem minden polgárának, aki október 2-án elment szavazni. Örömteli, hogy Mezőkövesden a választásra jogosultak 52,48%-a voksolt és 98,22 százalékuk ikszelte be a NEM-et, emellett választókörzetemben 54-ből összesen 30 településen is (Egerlövőn például 66,15%-os részvétellel) érvényes és eredményes volt a népszavazás, ez az adat megyei és országos szinten is kimagasló. Október 2-án Magyarország, ezen belül térségünk jövőjére kellett gondolnunk, és a dél-borsodiak ezúttal is bebizonyították, hogy a közös értékek, a hazafias szellemiség, az összetartás fontos és meghatározó szerepet töltenek be az életükben. Mindannyian felelősek vagyunk családunkért, gyermekeinkért, én pedig országgyűlési képviselőként a térségem minden lakójáért. Ezúttal is büszkén mondhatom: ismét kiderült, hogy Dél-Borsodban meghalljuk egymás hangját, tényleges párbeszédeket folytatunk, emellett értékeinkért, elveinkért képesek vagyunk összefogni és tenni is. Nagy örömmel tölt el, hogy Mezőkövesd és a 7. számú választókörzet lakói átérezték az október 2-ai népszavazás jelentőségét, és véleményt nyilvánítottak hazájuk, szülőföldjük, családjuk jövője és biztonsága érdekében. Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki elment, és szavazott a kényszerbetelepítés ellen!


A népszavazás százalékos adatai


A népszavazáson megjelentek aránya Az érvényes NEM-mel szavazók aránya
Magyarország 43,39% 98,34%
B-A-Z megye 41,71% 98,08%
7. számú választókerület 48,34% 98,30%
Mezőkövesd 52,48% 98,22%
 
 
 

Részvételi adatok
– Mezőkövesden 16 szavazókör van, melyből 13-ban érvényes volt a népszavazás, ezek közül kiemelkedik a 15. számú szavazókör, ahol 61,05%-a járult az urnához.
– Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületében 54 közül 30 településen szavazott a választópolgárok több mint 50%-a. 
– A Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó 8 településen (Mezőkövesd, Tiszabábolna, Tiszavalk, Tard, Négyes, Egerlövő, Szomolya, Borsodivánka) a jogosultak 52,62%-a jelent meg, és összesen 6 településen is meghaladta a részvétel az érvényességhez szükséges határt. Kiemelkedő eredménynek mondható, hogy Egerlövőn a választópolgárok 66,15%-a, míg Tiszavalkon a szavazók 62,55%-a ment el voksolni, Cserépváralján a szavazók 100%-a nemmel voksolt.
M. Zs.
 

Kapcsolódó hírek