Ugrás a tartalomhoz

Tisztelet és köszönet az időseknek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd szépkorú lakosait köszöntötték az Idősek Világnapja alkalmából rendezett városi ünnepségen október 14-én. A jeles esemény tiszteletére idén is gálaműsort rendeztek a Közösségi Házban.

 
 
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője köszöntőjében az idősek iránti tiszteletet és köszönetet emelte ki. Elmondta, fontos, hogy mindkettőt kifejezzük azok iránt, akik évtizedeken keresztül segítették, támogatták családjaikat, továbbá munkájukkal, szorgalmukkal építették saját közösségüket és az országot is. 
Hozzátette, köszönetet kell mondani az időseknek azért, amiért az elmúlt évszázad nehézségeit, például a két világháborút átélték és megszenvedték, utána a családoknak komoly áldozatot kellett hozniuk. Kiemelte ezen felül hazánk történelmének két fontos eseményét, az 1956-os forradalmat és a 90-es évekbeli rendszerváltozást.
– Egy ország sorsa azon múlik, hogy az országban született emberek, a közösség tagjai, hogyan és mennyit képesek áldozni egy nemzetért, egy nemzet közösségért.
Mi, fiatalabbak köszönettel tartozunk Önöknek, amiért mindent megtettek, hogy Magyarország önálló, független, szabad ország legyen – hangsúlyozta a politikus.


KÖSZÖNTÉS Ezt követően az ünnepségen résztvevő legidősebb női és férfi lakost, a 99 esztendős Farkas Mártonné Bogdán Borbálát és a 96 éves Pap Mátyást köszöntötték fel. Az ünnepeltek virágcsokrot, ajándékkosarat és tortát vehettek át Tállai András miniszterhelyettestől és dr. Fekete Zoltán polgármestertől. Városunkban egyébként a nők között a 100 éves Kada Antalné, míg a férfiak közül a 97 éves Nagy József a legidősebb.
Dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szívre templom plébánosa beszédében hangsúlyozta, hogy a tisztelet és szeretet mellett hálát kell adnunk az időseknek. A plébános emellett az időskor szépségeiről, a Szentírásról, hit és az imádság fontosságáról is beszélt az ünnepségen.

ÜNNEPI MűSOR A rendezvény sztárvendégeként Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész és Udvarhelyi Boglárka énekművész lépett színpadra. Előadásukban ismert operett betétdalokat és magyar nóták csendültek fel. A műsorban táncművészek is közreműködtek.
Az ünnepségen fellépett a Művészeti Iskolából Rabi Zsófia művésztanár és Melczer Nóra növendék, előadásukban egy fuvoladuót hallgathattak meg a résztvevők.
A gálát Mezőkövesd Város Önkormányzata mellett a Szent László és a Jézus Szíve egyházközségek, továbbá a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ szervezte meg.
B. K.

Kapcsolódó hírek