hu en de pl
ma 2019. június 20. (csütörtök) 23:53 Rafael névnapja van





Őszi adócsomag

A most elfogadott adócsomag a bürokráciacsökkentést segíti elő, egyben a vállalkozások versenyképességét erősíti, illetve a feketegazdaság további visszaszorítását is eredményezi – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára november 22-én az Országházban, miután az Országgyűlés elfogadta a kormány őszi adócsomagját. (Fotó: kormany.hu)


Az államtitkár kiemelte: a vállalkozásoknak számos kedvezményt tartalmaznak az elfogadott jogszabályok, a kis- és közepes vállalkozások közterhei jelentősen csökkennek.
A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.
Tállai András kiemelte: érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolni, hogy átvált-e a katára (a kisadózók vállalkozások tételes adójára), hiszen jövőre a kétszeresére, 6 millió forintról 12 millióra nő a kata bevételi határa. A kata bevételi határának megemelésével az ezt az adót választók száma a mostani mintegy 160 ezres vállalkozói körről 50-60 ezer kiscéggel bővülhet. Az államtitkár szerint az is nagyon kedvező, hogy a kamat után jövőre már senkinek nem kell egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni, az NGM számításai szerint mintegy 3 milliárd forint marad emiatt a lakosságnál. 
Tállai András arról is szólt, hogy nemcsak adómegtakarítást, hanem jelentős adminisztrációcsökkentést is hoz az áfában az alanyi mentesség értékhatárának 6 millióról 8 millió forintra emelése. Az új, 8 millió forintos limitnek köszönhetően – a jelenlegi 580 ezer mellett – még több vállalkozás választhatja 2017-től az alanyi mentességet, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalkozónak nem kell áfát felszámítania és befizetnie, áfabevallást sem kell benyújtania – mutatott rá az államtitkár. 

Forrás: MTI


Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés