Ugrás a tartalomhoz

Díjazták a legszebb portákat (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Átadták a „Tiszta udvar, rendes ház” városszépítő program díjait november 29-én.

Mezőkövesd Város Önkormányzata hat évvel ezelőtt, 2011-ben indította újra „Tiszta udvar, rendes ház” elnevezésű városszépítő programját, azóta számos ingatlan érdemelte ki ezt az elismerést. 

 

 
Az idei versenyen összesen 77-en vettek részt. az I. körzetben 9, a II. körzetben 10, a III-as körzetben 6, a IV. körzetben 16, az V. körzetben 10, a VI. körzetben 6, a VII. körzetben 12, míg a VIII. körzetben 8 portát neveztek be. 
A bíráló bizottság pontozásos rendszerben, 4 szempont szerint értékelte a portákat. A zsűri tagjai külön pontozták a ház ápoltságát, a telek virágosítását, az udvar, valamint a közterületi rész rendezettségét. A programban körzetenként a két legszebb portát díjazták.
A megméretés 16 nyertese a november 29-én megrendezett ünnepségen vehette át jutalmát.
Az esemény elején dr. Fekete Zoltán polgármester beszédében megköszönte a pályázók munkáját, valamint kiemelte, hogy büszke arra, hogy a mezőkövesdiek nagy figyelmet fordítanak az ingatlanjaik, azok udvara és környezete rendben tartására. 
Az esemény zárásaként a városszépítő verseny nyertesei dr. Fekete Zoltán polgármestertől átvették a „Tiszta udvar, rendes ház” feliratú táblát és a Városgazdálkodási Zrt. által felajánlott 5000 forint értékű utalványt.
M. Zs. 

A „Tiszta udvar, rendes ház” nyertesei: 

I. körzetben:
Noszlopy Péter (Katalin u. 62.)
Dr. Kertész Mátyás (Mária u. 91.)

II. körzetben:
Kiss János (Szomolyai u. 98.)
Takács István (Rákóczi u. 50.)

III. körzetben:
Hajdú Gábor (Zsófia u. 9.)
Csörgő Róbert (Zsófia u. 38.)

IV. körzetben:
Lázár Józsefné (Gróf Zichy u. 48.)
Lázár Gáspár (Antal u. 6.)

V. körzetben:
Vámos László Gáspár (Muskátli u. 4.)
Dusza Bertalan (Nagy Pál u. 40.)

VI. körzetben:
Bartók István (Akácfa u. 33.)
Panyi János (Gróf Bethlen I. u. 8/A.)

VII. körzetben:
Nyeste Jánosné (Köszméte u. 20.)
Vincze Péter (Cseresznye u. 63/B.)

VIII. körzetben:
Tóth János (Gém u. 8.)
Radványi László (Pacsirta u. 21.)

Kapcsolódó hírek