Ugrás a tartalomhoz

Az öröm gyertyája

Mezőkövesd hírei

Meggyújtották a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján.

A Szent László templom előtti téren három oktatási intézmény tanulói adtak műsort vasárnap délután, az Egri úti Tagóvoda csoportja fényes karikákkal mutatott be táncot, majd a Széchenyi István Katolikus Középiskola diákjai következtek, akik verssel, zenével, énekkel idézték meg a Szent család járást. A gimnázium énekkara két művet adott elő, Tóth Renáta Katalin pedig Márai Sándor egyik versét szavalta el. Az örömvasárnapi műsor hátterét Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotása adta, a gyertyát pedig dr. Medvegy János apát gyújtotta meg. 

T. B.

Kapcsolódó hírek