Ugrás a tartalomhoz

Múltidéző teadélután (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A karácsonyi készülődés jegyében Múltidéző teadélutánt rendeztek a Matyó Múzeumban december 13-án.

A korábbiakhoz hasonlóan a résztvevőknek könnyed délutáni kikapcsolódást kínált a különleges program. A vendégeket Agócsné Halász Andrea, a múzeum igazgatója köszöntötte, aki ezt követően az 1950-es és 60-as évek időszakába kalauzolta el őket. 
A résztvevőknek vetélkedő keretében például az időszak fontosabb eseményeit, előadóit, művészeit, zenészeit kellett felismerniük, miközben felidézték fiatalkoruk emlékezetes eseményeit.
A jelenlévők Szabó Gyula előadásában meghallgathatták Ady Endre: Karácsony című versét is. A jó hangulatú beszélgetés mellett ízletes házi süteményeket és forró teát is fogyasztottak a vendégek.
B. K.

Kapcsolódó hírek