Ugrás a tartalomhoz

Évzáró ülés

Mezőkövesd hírei

Az iskolák működtetésének átadásáról, a jövő évi tervekről is szó volt a képviselő-testület december 15-ei ülésén.

Utolsó ülését tartotta csütörtökön délután Mezőkövesd önkormányzatának képviselő-testülete. Az esemény kezdetén óvodások és a testület tagjai is elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló Ujvárosi Lászlóné óvodavezetőt. A nyílt ülésen egyebek között szó volt a védőnői körzetek átalakításáról, amelyeket a gyerekek számához igazítottak. A képviselők megállapodtak abban, hogy a Városgondnokságnál a váratlan helyzetekre tekintettel létrehozzák az igazgató-helyettesi posztot, de ezt a példát követik más, városi tulajdonú cégnél is.

A legfontosabb napirend az oktatási intézmények működtetésének átadása volt. A Pedagógiai Szakszolgálat, az összevont általános iskola és a művészeti iskola, valamint a Bayer Róbert Kollégium a Miskolci Tankerületi Központ vagyonkezelésébe kerül január elsejétől, a Szent László Gimnázium és Szakgimnázium pedig a Miskolci Szakképzési Centruméba. Kérdések hangzottak el az átadott vagyonnal kapcsolatosan – ezeket az elmúlt hónapban leltározták, illetve arról, hogy a sportegyesületek, társaságok hogyan használhatják tovább a tornatermeket. A város az utóbbiakkal kapcsolatos szerződéseket átadta a következő működtetőnek. Dr. Fekete Zoltán polgármester szerint a működtetők is lehetőséget biztosítanak majd a sportolásra.

A testület döntött arról, hogy 2017-ben hat START közmunka-programot indít (belterületi közutak, illegális hulladéklerakók felszámolása, bio-megújuló energia, belvíz-elvezetés, mezőgazdasági, helyi sajátosságra épülő, azaz matyó). Ezentúl Mezőkövesd önkormányzata dönthet a kistérségi társulás orvosi ügyeleti körzethatáráról, s határozat született az önkormányzat jövő évi munkatervéről és belső ellenőrzési tervéről is, valamint hozzájárult a Tisza-tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás jogi személyiségű társasággá alakulásához, amelynek a pályázatoknál lesz jelentősége. Határozat született a gyermekétkeztetésen kívüli közétkeztetés nyersanyagnormájáról is, az összeg változatlan marad, de ezentúl, aki kéri, annak napi ötszöri étkezést kell biztosítani az eddigi négy helyett.

T. B.

Kapcsolódó hírek