Ugrás a tartalomhoz

Szövetkezeti hagyományőrzés

Mezőkövesd hírei

Több száz család megélhetését segítheti városunk önkormányzata: matyó népművészeti szövetkezet alakul idén Mezőkövesden.

A tervek szerint az önkormányzat 12 hímzővel közösen alapítaná meg a szövetkezetet, amely 2018-ban kezdené meg működését. 
Dr. Fekete Zoltán polgármester elmondta, hogy a napokban fogadták el a 2017. évi közfoglalkoztatási programot és a tervegyeztetésen a matyó értékteremtő programelem is szerepelt, amely támogatást kapott. Kiemelt cél, hogy szövetkezet jöjjön létre.
– Az elmúlt évek bebizonyították, hogy életképes a matyó hagyományok továbbvitele ebben a formában. Nem az a célunk, hogy életre hívjuk a matyóház 650 főt foglakoztató háziipari szövetkezetét, viszont nagyon szeretnénk, ha minél több mezőkövesdi nő találná meg itt helyben a számításait – emelte ki dr. Fekete Zoltán, aki hozzáfűzte, hogy az elmúlt évek eredményei egyértelműen pozitívak a programmal kapcsolatban, hiszen kézművességben jártas asszonyok vesznek részt a programban.
Mint mondta, már most is jelentős igény mutatkozik a matyó motívumokkal hímzett dísz- és ajándéktárgyak nagy mennyiségű vásárlására, melynek a szövetkezet létrehozása után tudnak eleget tenni. 
A Hadas városrészt érintő európai uniós pályázat részeként egy helyi népművészeti bolt létesítése is szerepel, így a projekt pozitív elbírálása esetén ebben a boltban árusítják majd a szövetkezetben készülő termékeket.

KÉZIMUNKA A Matyó Értékteremtő Program 2013. március 1-jén indult a Start Közmunkaprogram keretében 10 + 1 fő vezetésével.
A közfoglalkoztatási projektelem a népművészeti értékek megőrzését célozta meg. A rendszerben szakképzett varrónők dolgoznak, akik a népművészeti hagyományokon túl hűen megőrzik a matyó motívumvilágot is. A csoport vezetője Vámos Margó népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, aki a folyamat koordinálásán túl a matyó motívumok megtervezését és rajzolását végzi. A program keretében a hímzett ruházaton és ajándéktárgyakon túl lakástextíliák készülnek. A ruházati cikkek között egyebek mellett ingeket, felsőket, nyakkendőket találunk minden korosztály számára. A teljesség igénye nélkül asztalterítők, ágytakarók, neszesszerek, mobiltelefontartók készítésével foglalkoznak.
– Úgy tűnik, hogy jól működik a program, hiszen amellett, hogy folyamatosan dolgozunk, már erre az évre is be van adva a pályázatunk. A termékek nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, ezeket az önkormányzat részére készítjük és a Mezőkövesdre érkező vendégeknek ajándékozták a város vezetői – mondta Vámos Margó, aki hozzáfűzte, részletes kimutatás ugyan nem készül, de az biztos, hogy milliós nagyságrendű értéket teremtettek az elmúlt évben.
Kiemelte, folyamatosan gondolkodnak azon, milyen módon lehetne újabb és újabb termékeket készíteni, hogy az ideérkezők is lássák, Mezőkövesden nem csak a hagyományos népi viseleteken, hanem a modern, napjaink divatos ruháin is megőrzik a matyó motívumvilágot.

HAGYOMÁNYőRZÉS A mezőkövesdi Hajdú Csabáné a Matyó Háziipari Szövetkezetben dolgozott több mint 20 évig, míg immár második éve a közmunkaprogram keretében végez értékteremtő tevékenységet.
– Az én feladatom a befejezés, azaz a termékek horgolását végzem, emellett a vasalásban és szabásban is segítek a többieknek. Mivel matyó lány vagyok, nagyon fontosnak tartom a hagyományőrzést. Szeretném, ha ezt továbbvinnénk és azt is lényegesnek tartom, hogy az iskolában a gyerekek is megtanulják a matyó motívumok rajzolását, illetve hímzését – mondta Hajdú Csabáné, aki hozzátette, otthon is rendszeresen végzi a tevékenységet, közben a gyermekei figyelik és segítik a munkáját.

KIÁLLÍTÁS A Matyó Rózsa Ünnepéhez kapcsolódóan kiállítást rendeztek a Városi Sportcsarnokban, ahol az értékteremtő programban készített tárgyakat lehetett megtekinteni.
– A termékek közül szeretném kiemelni a néphagyományainknak megfelelő viseletbe öltöztetett matyó babákat, a blúzokat és ruhákat, valamint lakástextíliákat. Ezen belül párnákat, terítőket és futókat is kiállítottunk. A tárlat sokrétű és sokszínű volt – mondta el Vámos Margó.

B. K.

Kapcsolódó hírek