Ugrás a tartalomhoz

Szoros meccs vereséggel

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Ceglédi KKSE 31-32 (16-15)

Fontos mérkőzést veszített el városunk felnőtt csapata a bajnokság hétvégi játéknapján. Együttesünk az egyik nagy riválistól, a Ceglédtől kapott ki hazai pályán. (Fotó: mezokovesdikc.hu)

A K&H férfi kézilabda ligában nehéz mérkőzés vár az MKC-ra. Csapatunk ősszel egy góllal kapott ki a Pest megyei gárdától, ráadásul a bennmaradási remények életben tartásához nagyon kellett volna a győzelem.
Az összecsapás a tétnek megfelelően nagy küzdelmet és sok izgalmat hozott, a csapatok gyakorlatilag végig fej-fej mellett haladtak. Az első 10 perc ezzel együtt a látogatóknak sikerült jobban, a periódus végén Radovic találatával 6-4-re vezettek. Janó Pál tanítványai azonban nem hagyták meglépni a vendégeket és a középső 10 percben remek teljesítménnyel rukkoltak ki. Az MKC egy 6-1-es sorozattal átvette a vezetést és a három gólos fórból egyet meg is őrzött a szünetig. 

ÉLES HAJRÁ A szünetet követően hosszú ideig együtt haladtak a csapatok, hol a mieink, hol a látogatók vezettek 1-1 találattal. Nagyobb különbség a 47. percben alakult ki, ekkor Bíró növelte 3-ra a ceglédi előnyt, és 25-22 állt az eredményjelzőn. Csapatunknak erre még volt válasza, Vukic duplájával és Vaskó találatával 3 perc alatt ledolgozta hátrányát, így az utolsó 10 percnek döntetlen állásnál vágtak neki a felek. A záró periódusban a vendégek ismét megléptek két találattal és kéziseink ezt a hátrányt már nem tudták eltüntetni. A rendkívül izgalmas és kiélezett végjáték a látogatóknak sikerült jobban, akik végül mindkét pontot elvitték Mezőkövesdről.
Az MKC 17 mérkőzésen 3 pontot szerzett és továbbra is a tabella utolsó helyén áll. Kézilabdázóink legközelebb február 18-án, szombaton 18 órától az utolsó előtti Balmazújváros otthonában vendégeskednek majd.
 B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Ceglédi KKSE 31-32 (16-15)
Mezőkövesd, 400 néző, vezette: Dobrovits, Tájok
MKC: Holló B., Kovács J. (kapusok), Grigorjev 3, Grünfelder 2, Gulás 1, Kiss R. 5 (2), Kovács B., Lókodi 1, Nagy N., Pordán, Radnics 2, Rozmán, Selviaszjuk 3, Szepesi 5 (1), Vaskó 6, Vukics 3. Vezetőedző: Janó Pál
Cegléd: Bősz, Mojszilov, Pallag (kapusok), Andjelics 2, Bíró 1, Borsos 3, Dávid, Grbovics 9, Hódi, Lászlai 3, Megyeri, Perisics 9, Radovics 5, Szabó B., Tóth K., Tóth N. Vezetőedző: Nagy Károly.
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2

Kapcsolódó hírek