Ugrás a tartalomhoz

Sport: télen is (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Fiatalok, idősek, családok, baráti társaságok korcsolyáztak a Hadnagy úti Sportcentrumban decemberben és januárban.

A képviselő-testület döntésének köszönhetően, városunk önkormányzata két hónapra kibérelte a Summmerice pályát, melyet decemberben és januárban vehettek igénybe a korcsolyázás szerelmesei Mezőkövesden. A speciális, műanyag borítású felületre egyedi korcsolyával léphettek rá a téli sportot szeretők, az eszköz bérlésére szintén volt lehetőség a sportcentrumban.
– Decemberben mintegy 600-an voltak korcsolyázni, míg januárban a jelentős hóesés, majd a kemény fagyok miatt visszaesett a látogatók száma. Az év első hónapjában hozzávetőleg 250-300-an vették igénybe a sportolási lehetőséget ˜– mondta Kinczel Brigitta, a sportcentrumot üzemeltető Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a korcsolyázás mellett büfé is működött, ahol meleg teát és zsíros kenyeret vásárolhattak a vendégek.
Hozzátette, elsősorban az iskolai szünetben magas volt a visszajáró vendégek száma, de sokan az újdonság varázsa miatt látogattak ki a pályára.
B. K.

Kapcsolódó hírek