Ugrás a tartalomhoz

A helyzetkihasználás döntött (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC 0-2 (0-1)

Kétgólos vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata az OTP Bank Liga hétvégi játéknapján a 3. helyezett Vasastól március 4-én. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

A bajnokság 22. fordulójában rendezett találkozó első negyedórájában mindkét csapat előtt adódott lehetőség a gólszerzésre. A vezetést a vendégek szerezték meg egy szabadrúgás után a 20. percben, Ristevski közelről nagy erővel lőtt a hálóba. Csapatunk a folytatásban több ígéretes lehetőséget dolgozott ki, de gólt szerezni nem sikerült.
Fordulás után öt perc elteltével megduplázták előnyüket a fővárosiak, egy szép akció végén Berecz lőtt a kapu jobb oldalába. Ezt követően óriási erőket mozgósított a gólszerzésért csapatunk, de csak kimaradt ziccerekig és három kapufáig jutott, így a Vasas mindhárom pontot elvitte városunkból
A Mezőkövesd Zsóry 30 ponttal továbbra is az 5. helyen áll a tabellán.
Együttesünk legközelebb ismét hazai környezetben lép majd pályára, március 11-én, szombaton 15 óra 30-kor a Gyirmót FC Győr látogat Mezőkövesdre.
B. K.

Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC 0-2 (0-1)
Mezőkövesd, 1800 néző, vezette: Erdős J.
Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Pauljevic (Orosz 77.p.), Szeles, Tóth, Strestik, Damcevski, Dinjar, Molnár, Diallo (Kink 67.p.), Veselinovic. Vezetőedző: Sivic Tomislav
Vasas: Nagy G. – Ristevski, Szivacski, Hangya (Manjrekar 72.), Ádám M., Remili (Gaál B. 60.p.), Berecz, Burmeister, Korcsmár, Vaskó, Saglik (Debreceni 72.p.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerzők: Ristevski (20.p.), Berecz (50.p.)

 

Kapcsolódó hírek