hu en de pl
ma 2017. november 17. (péntek) 20:17 Hortenzia, Gergő névnapja van





Kihívás és megélhetés (videóval frissítve)

Mintegy 120 érdeklődő vett részt a városunkban megtartott katonai toborzón.


A Közösségi Házban, március 7-én rendezett eseményen elsőként Bollók Zoltán, a Mezőkövesdi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője egyebek mellett röviden ismertette az aktuális, vagy közeljövőben tervezett képzési lehetőségeket, valamint ehhez kapcsolódóan az elhelyezkedési lehetőségekről is beszélt. 

 
 
SZERZŐDÉSES ÉS TARTALÉKOS Mónus Gábor főhadnagy, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság területi szervezetének munkatársa a szerződéses katonai szolgálatról tájékoztatta a megjelenteket. Beszélt egyebek mellett a jelentkezés feltételeiről, a betölthető munkakörökről, a kötelezettségekről, továbbá az illetményekről, járandóságokról.
A beosztásokkal kapcsolatban elmondta, hogy egyebek mellett gépkocsivezetőket, tűzszerészeket, lövészeket, tüzéreket, felderítőket és műszaki területre is keresnek katonákat. A juttatásokról megtudhatták a jelenlévők, hogy az alapfizetésen túl például cafetériát, ruházati illetményt, lakhatási és családalapítási támogatást is kaphatnak a katonák. Szombati Emese őrnagy, a szervezet területi irodájának vezetője a tartalékos katonai szolgálattal kapcsolatos ismereteket osztotta meg az érdeklődőkkel.
B. K.

Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés