Ugrás a tartalomhoz

Közel a négyhez

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Szolnoki MÁV FC 3-1 (3-1)

Kétgólos győzelmet aratott a Szolnok ellen, így jó helyzetből várhatja a jövő heti Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóját a Mezőkövesd Zsóry FC felnőtt csapata. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

A legjobb négy közé jutásért, március 28-án rendezett összecsapáson a másodosztályú Tisza-parti gárda ellen léptek pályára labdarúgóink a Városi Stadionban.

NAGY FÖLÉNYBEN Csapatunk kitűnően kezdett, miután Strestík remek szabadrúgása után a menteni igyekvő Kenderesről a saját kapujába pattant a labda, így már a 2. percben előnybe kerültek. A korai gól meghatározta a mérkőzés menetét, együttesünk a félidő döntő részében óriási fölényben futballozott és futószalagon dolgozta ki a helyzeteket. A 20. percben Kink lapos lövését, két perccel ezután pedig Veselinovic felső sarokba tartó bombáját szedte ki óriási bravúrral Gazsi. A 25. percben góllá érett a fölény, Vági 18 méteres elemi erejű lövése a jobb kapufáról a gólvonal mögé vágódott. Három perccel később Veselinovic éles szögből leadott kísérletét ütötte ki Gazsi, viszont a 30. percben, a szerb támadó közeli fejesét már nem tudta hárítani, ezért a Sivic-fiúk háromgólos előnybe kerültek. Az utolsó negyedóra is mezőkövesdi fölényben telt. A játékrész utolsó percében Kink lövését hárította lábbal Gazsi, a kipattanót Tóth Bence tüzelte a kapu mellé. Az ellentámadás végén szépített a vendéggárda, Tóth László lépett ki jó ütemben a védők között és higgadtan gurított a hálóba. A játékrész krónikájához tartozik, hogy a 40. percben Olasz egy ütközést követően megsérült, a Mezőkövesden nevelkedett, Szolnokon futballozó támadót mentővel vitték le a pályáról.

KAPUFA ÉS BÜNTETő Fordulás után a szolnoki gólszerző kínálta meg azonnal egy lövéssel Tujvelt, a hálóőr szépen védett. A folytatásban sokkal kevesebb lehetőséget dolgoztak ki a csapatok, ezzel együtt tovább nőhetett volna a különbség, de Diallo lövése a kapufáról kifelé pattant a 82. percben. A találkozó végén nagy szépítési lehetőséget puskáztak el a Tisza-partiak, miután egy kezezés miatt megítélt büntetőt kihagytak. Pintér jobb alsó sarokba tartó lövését Tujvel gyors vetődéssel megfogta, így csapatunk kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót. Labdarúgóink április 5-én, szerdán 17 órától játszanak Szolnokon, a Tiszaligeti Stadionban.
Együttesünk a kupameccs előtt az OTP Bank Ligában is pályára lép, méghozzá a Szombathelyi-Swietelsky Haladás ellen április 1-jén, szombaton 18 órától Sopronban.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – Szolnoki MÁV FC 3-1 (3-1)
Mezőkövesd, 570 néző, játékvezető: Németh Á.
Mezőkövesd: Tujvel – Farkas, Balogh, Hudák, Vági, Gohér (Pauljevic 81.p.), Tóth B., Kink (Sós B. 63.p.), Strestík (Diallo 63.p.), Veselinovic, Molnár. Vezetőedző: Sivic Tomislav
Szolnok: Gazsi – Balogh M., Kenderes, Csirmaz, Hajba (Berdó 46.p.), Olasz D. (Dedics 40.p.), Pintér N., Kovács O. (Tóth B. 63.p.), Tóth L., Pantovics, Papp Sz. Vezetőedző: Balogh Pál
Gólszerzők: Kenderes (öngól, 2.p.), Vági (26.p.), Veselinovic (30.) ill. Tóth L. (46.p.)

Kapcsolódó hírek