Ugrás a tartalomhoz

Állampolgársági eskü Matyóföldön

Mezőkövesd hírei

121 fő tesz állampolgársági esküt Mezőkövesden szeptember 24-én 11 órától. A legidősebb visszahonosított állampolgár egy 77 éves férfi, míg a legfiatalabb egy 10 hónapos kisfiú.

Az Országgyűlés még 2010 tavaszán módosította a törvényt, amely lehetővé teszi a határon túl élő magyarok egyszerűsített honosítását. Mezőkövesden azóta két alkalommal került sor állampolgársági eskütételre, amikor is 19 fő vehette át az állampolgárságot jelképező esküokmányokat.
A most esküt tevő emberek Erdélyben, illetve a Partium területén, Berettyószéplakon, Margittán és Dólyán élnek. Dólyát – Mezőkövesd, Tard és Szentistván mellett - a negyedik matyó településként tartják számon, hiszen a múlt század elején tömegével költöztek ki ide mezőkövesdi családok a jobb élet reményében. Majd száz évvel a történtek után sokaknak ez lesz az első alkalom, amikor őseik földjét végre maguk is látják.
Az ünnepi eskütételre szombaton 11 órakor, a mezőkövesdi Jézus Szíve templom előtti téren kerül sor. Az eseményen Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára köszönti a „hazatérőket”, az esküt pedig a matyó főváros polgármestere, Dr. Fekete Zoltán előtt teszik le a visszahonosított magyarok.

Kapcsolódó hírek