Ugrás a tartalomhoz

Hagyományok és locsolkodás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A 16. Matyó Húsvéton kora délelőttől késő délutánig várták a programok a Mezőkövesdre látogatókat április 16-17-én. A kétnapos rendezvénynek a Hadas városrész adott otthont, továbbá a gépmúzeumban a VIII. Kovácstalálkozó és Verseny, a Matyó Portán népviseletbe öltöztetés és pípicssütés, a Matyó Múzeumban pedig kézműves foglalkozás várta a vendégeket.

Az ünnep nagyszombati szertartással és feltámadási körmenettel kezdődött április 15-én este a Szent László templomban, amit dr. Medvegy János c. apát-plébános celebrált. Vasárnap kezdetét vette a programsorozat a Hadas városrészben, délelőtt a Táncpajtában a gyerekek a Kecskegidák és a farkas című bábelőadást láthatták a Galagonya Bábszínház előadásában. Ezt követően a színpadon a Kiss Kata Zenekar szórakoztatta a közönséget, az énekesnő a kicsiket közös táncra és énekre kérte fel, majd a Mezőcsát Népi Együttes lépett színpadra. A Mezőkövesdi Hang-Stúdió operettműsora után egymást váltották a helyi és környékbeli néptánccsoportok. A látogatók megnézhették a mezőkövesdi Százrózsás, Rozmaring és Eszterlánc Néptáncegyütteseket, valamint fellépett a szentistváni Karító Néptáncegyüttes, a szihalmi Tobán Népművészeti Egyesület, a tardi Gyöngykaláris Néptáncegyüttes és meghallgathattuk Magyar Gyula tárogatóművész műsorát is. Este 20 órától pedig a Zsóryban családi fürdőzést szerveztek: az új fedett részlegben kapcsolódhattak ki a családok.

Mindkét nap a Hadas utcáin kézműves és gasztronómiai termékek vásári forgataga fogadta az érkezőket, a hagyományokhoz híven volt tojásfestés, népviseletbe-öltöztetés, pípicssütés, továbbá népi játékudvar és kézműves foglalkozás színesítette a kínálatot. A gépmúzeumban a húsvéti állatudvar, a tájházakban és a Matyó Múzeumban pedig ünnepi dísz- és gipszfigura-készítés várta a legkisebbeket. A családok tojáskereső játékban is részt vehettek értékes nyereményekért. 

Hétfőn húsvéti ételek megáldásával kezdődött a program, majd a Matyó Nagymama Klub fellépése után a tagok körbekínálták a közönséget. Ezt követően színpadra lépett az egri Lajtha László Néptáncegyüttes és a Matyó Néptáncegyüttes. 13 órától traktorról locsolták meg edzővízzel a Kovácstalálkozó résztvevői a jelenlévőket az Eötvös utcán. 13:30-kor kezdetét vette a sztárfellépő, Bereczki Zoltán koncertje, aki saját slágerei mellett népszerű musical- és popdalokat is elénekelt a közönség legnagyobb örömére. A koncert után a Matyó Népi Együttes és Hagyományőrző Együttes bemutatóját nézhettük meg, majd késő délutánig a Matyó Néptáncegyüttes és az Lajtha László Néptáncegyüttes felváltva lépett színpadra. A bemutatók közötti szünetben kisorsolták a felfedező, tojáskereső játék nyertesét is, az ajándékcsomag gazdája a hejőkürti Görömbelyi Norbert lett. 

Hétfőn zajlott a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum udvarán a VIII. Kovácstalálkozó és Verseny, ahol csatornatartó vasakat készítettek, amelyek a múzeum tervezett új épületét fogják díszíteni. A Hadasban a nap folyamán 4 alkalommal is megtekinthették a hagyományos vödrös locsolkodást az érdeklődők, ahol a népviseletbe öltözött fiatal lányokat öntözték meg a matyó legények. 

A Zsóry-fürdő és a Hadas között idén is kisvonat közlekedett az ünnep ideje alatt, amellyel a várost is felfedezhették a városunkba látogató vendégek.

D. A.

Kapcsolódó hírek