Ugrás a tartalomhoz

In memoriam Pap János

Mezőkövesd hírei

 Pap János Mezőkövesden született 1936. február 8-án. Általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Szent László Gimnáziumban érettségizett. Egerben a Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakos tanári diplomát, majd az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett 1969-ben. 

 Pap János 1991-1994 között polgármesterként irányította településünket, és az általa vezetett képviselő-testület munkáját. Nevéhez fűződik a közigazgatás helyi átszervezése, az önkormányzati testület demokratikus működési feltételeinek megteremtése. Pap János a közéleti tevékenység mellett a kulturális életben is kiemelkedő munkát végzett. Több könyvet, tanulmányt is írt, valamint rendszeresen publikált helyi és országos kiadványokban. Helytörténeti kutatásainak központja Mezőkövesd kulturális hagyományai, ezen belül a népművészet, nevelés-oktatás, történelem, a paraszti világ szokásai, a keresztény népi vallásosság.

Kezdeményezésére alakult meg a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete 1995-ben, melynek elnöke is volt egészen 2011-ig. 
 2006-ban „Mezőkövesd Városért”, 2012-ben „Mezőkövesd Város Díszpolgára” kitüntető díjjal ismerte el kiemelkedő és sokrétű munkáját Mezőkövesd Város Önkormányzata. 
   
Requiescat in pace
 
Pap Jánost Mezőkövesd Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.
 
Temetése: Mezőkövesdi Városi Temető, 2017. május 11. 14:00

Kapcsolódó hírek