Ugrás a tartalomhoz

Munkahelyek ballagásra (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

 Száznegyvenhárom végzős vett búcsút a Széchenyi István Katolikus Középiskolától.

Pénteken délután elballagtak a Széchenyi István Katolikus Középiskola végzős diákjai. A jeles esemény a Szent László templomban ünnepi misével kezdődött, ahol a ballagók megkapták tarisznyáikat is. Ezt követően az iskolaudvaron szalagot kötöttek az iskolazászlóra, s átadták a következő évfolyamosoknak, akik verssel, énekkel köszöntötték társaikat. A ballagók nevében Rajna Viktor búcsúzott az iskolától és a többi diáktól, fölemlegetve az együtt töltött örömteli éveket és az iskolában az élethez kapott útravalót. Csirmaz István igazgató is búcsúzott, de, mint mondta, nem mindenkitől, hiszen többen egy másik szakmában, vagy érettségizős osztályban folytatják tanulmányaikat a Széchenyiben. Dr. Medvegy János plébános dr. Ternyák Csaba egri érsek levelét olvasta föl a diákoknak, majd ő, illetve dr. Fekete Zoltán polgármester díjakat is átadott a végzős tanulóknak.

 
 
Széchenyi díjat vehetett át Rajna Viktor, Tóth Dávid, Gonda Levente és Filkor Andrea, alapítványi dicséretben részesült Tari Patrik, Orosz Boglárka, Varga Izolda. Ezen kívül számos elismerést átadtak a jól tanuló, jó közösségi munkát végző diákoknak, akik több éves szorgalmát a külső gyakorlati helyek is oklevéllel és ajándékkal köszönték meg, sokan pedig szerződést is kaptak a cégektől.

T. B.

Kapcsolódó hírek