Ugrás a tartalomhoz

Augusztus 20. – városi ünnepség (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Szent István király napjára, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapjára emlékeztünk Mezőkövesden.

Az ünnepség a Szent István szobornál koszorúzással kezdődött, ahol Kis Marcell, a MASZK tagja szavalt és Mezőkövesd Város Pro Urbe-díjas Fúvószenekara zenélt. A megemlékezés a Jézus Szíve templomban folytatódott, ahol dr. Berkes László plébános által celebrált szentmisével, majd Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Az újkenyeret dr. Medvegy János plébános áldotta meg és dr. Fekete Zoltán polgármester szegte meg. Idén a Mezőkövesd Város Díszpolgára elismerő díjat Molnár Mária, a Szent István Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatója vehette át. A jelenlévők az ünnepségen meghallgathatták Takács Norbert, a MASZK Egyesület elnökének verses előadását, valamint a Szent László Fesztiválkórus énekes műsorát. Este a Csík zenekar adott koncertet a rossz időre való tekintettel a Városi Sportcsarnokban, ezt követően pedig látványos tűzijátékban gyönyörködhettünk. 

Kapcsolódó hírek