Ugrás a tartalomhoz

Jubileumi születésnap (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a mezőkövesdi Kovács Gáspár. Városunk szépkorú lakosát dr. Fekete Zoltán polgármester is felköszöntötte a jeles alkalomból.

Kovács Gáspár 1927. szeptember 5-én született. Már fiatalon belekóstolt a munka világába, hiszen az iskola befejezését követően az Asztalos KTSZ-ben dolgozott. A munka mellett több tanfolyamot is elvégzett és 1967-ben le is érettségizett, valamint a szövetkezetek országos központja szervezésében üzemmérnöki diplomát szerzett. Gazsi bácsi 1986-ban vonult nyugdíjba, de ezután még másfél évig az Asztalos KTSZ-ben dolgozott. Kovács Gáspár nyugdíjas éveit is aktívan tölti, hiszen sokat kertészkedik és olvasni is szeret. Az ünnepelt 1959-ben nősült meg, két gyermeke és négy unokája született.

KÖSZÖNTÉS Gazsi bácsit dr. Fekete Zoltán polgármester is felköszöntötte a jeles ünnep alkalmából, szeptember 7-én. Városunk vezetője először Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét olvasta fel, majd a város oklevelével együtt átadta az ünnepeltnek. Ezen felül egy csokor virággal és tortával kedveskedett neki. 
B. K.

Kapcsolódó hírek