Ugrás a tartalomhoz

2018. február 6., Biztonságos Internet Nap – SAFER Internet DAY

Mezőkövesd hírei

Az Európai Unió kezdeményezésére az adott év második hónap, második hetének, második napja a „Biztonságosabb Internet Nap”. Az esemény célja, hogy felhívja a szélesebb közönség, ezen belül is elsősorban a gyermekek és fiatalok figyelmét a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára.

A jobb internet sok mindent jelenthet az emberek számára, hiszen a gyermekek védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb és égetően aktuális kérdés. Ennek oka, hogy a felnövekvő nemzedék napról-napra otthonosabban mozog az Internet világában és az igénybe vett alkalmazások között nem csupán a tartalmi szolgáltatások megtekintése áll, hanem a chatelés és az e-mail küldés is.    
A szülők sajnos keveset tudnak arról, hogy a gyermekeik mit csinálnak a neten, mivel töltik ott az idejüket. Sokszor nem ismerik azokat az oldalakat, amiket látogatnak, és arról sincs minden esetben megfelelő elképzelésük, hogy ez milyen veszélyekkel jár.          


Beszélgessen gyermekével
a biztonágos internetezésről!

A szülők és nevelők úgy segíthetnek, hogy nyíltan és őszintén beszélgetnek a gyerekekkel online életükről, segítve és támogatva őket az internethasználatban. 

Ehhez nyújtunk most néhány jó tanácsot!

A személyazonosság felfedése 
A felhasználó neve, személyi azonosító száma, lakcíme és telefonszáma nagyon értékes az online zaklatók és bűnözők számára. Javasolja gyermekének, hogy a telefonszámot és a lakcímet csak a barátaiknak adja meg. Ez bizonyos mértékig megvédi őt attól, hogy online vagy cyber-zaklatás áldozatává váljon.

Új fajta zaklatás - cybebullying  
Egyre gyakoribb az Internetes kortárs-zaklatás, amely cybebullying néven vált ismertté. Egyre többen próbálják kiközösíteni vagy megleckéztetni a számukra nem szimpatikus osztálytársat például úgy, hogy álprofilt hoznak létre a nevükben, szervezetten pocskondiázzák egy közösségi oldalon vagy mobiltelefonon küldenek kellemetlen, ijesztő SMS-eket.  
Néhány esetben az internetes zaklatás még rosszabb, mint a zaklatás egyéb formái, hiszen a nap 24 órájában folyamatosan, akár a biztonságos otthoni környezetben is folytatódhat. A kellemetlen, zaklató képek, üzenetek nagyon gyorsan, széles körben elterjednek. Így a megaláztatás még nagyobb közönség előtt történik. A zaklatás áldozata sok esetben nem tudja, kik zaklatják, ezért az összes ismerősével távolságtartóvá válhat.
Fontos, hogy a zaklató magatartásra, erőszakra az áldozat semmiképpen sem erőszakkal válaszoljon, hiszen így belőle is zaklató válna!         

Mit tehetünk ellene?
Tippek szülőknek:
– Legyen tudatában annak, hogy akár az Ön gyermeke is zaklathat másokat az Interneten, illetve lehet zaklatás áldozata! Intő jel lehet, ha gyermeke feszültnek, idegesnek tűnik internetezés vagy mobilozás után. 
 Beszélgessen gyermekével arról, hogy mire használja az Internetet, mobiltelefont!  
 Ismerje meg a gyermeke által használt szolgáltatások biztonsági eszközeit! A legtöbb közösségi oldalnak, chat oldalnak vannak „blokkolás” vagy „elutasítás” gombjai, biztonsági beállítási menüpontja lehetőséget nyújt az online üzenetek rögzítésére is. 
 Emlékeztesse gyermekét arra, hogy ne válaszoljon a rossz szándékú, zaklató üzenetekre!
 Mentse el bizonyítékként a zaklató e-maileket, üzeneteket, online beszélgetéseket!
 Nagyon fontos, hogy a zaklatott gyermek környezete határozottan kiálljon mellette. Szülőként ebben mutasson példát!
 Jelentse be a zaklatást! Jelezheti a szolgáltatónak, a www.biztonságosinternet.hu oldalon a hotline vonalon vagy forduljon a Rendőrséghez!

Információ megosztása a tartózkodási helyről
Beszélni kell a megfelelő korban és alkalmas időben arról, hogy ne adjon ki információt a tartózkodási helyéről. Ez az óvintézkedés nem csak arra vonatkozik, hogy a gyermek ne árulják el a lakcímét, hogy hova jár iskolába vagy sportolni, hanem arra is fontos figyelmeztetni őt, hogy ne 
beszéljen az utazási terveikről vagy arról, hogy mikor nem tartózkodik otthon senki. Az ilyen információ a legnagyobb ajándék a betörőknek! 

Szexuálisan szókimondó üzenet, képek vagy videók
A gyermekek hamar felnőnek, és ez azzal jár, hogy a szexualitásukat is elkezdik felfedezni. Értesse meg gyermekével, hogy figyelemfelkeltő, szókimondó fényképet, videót vagy üzeneteket ne készítsen, és ne osszon meg magáról (vagy másokról). Nemcsak erkölcsi kérdés, de a jövőbeli csalódások elkerülése érdekében is (főiskola, egyetem, munkavállalás) tanácsos megőrizni a jó hírnevet. Bármilyen információ, amit az interneten közzé tesz mindörökre ott marad, és mindenki láthatja szinte lehetetlen letörölni! 

A chat, mint találkozóhely
A legtöbb chat-rendszerben névtelenül vagy álnéven kerülnek egymással kapcsolatba a résztvevők. Az anonimitás alapján olyan emberek kerülnek egymással kapcsolatba, akik a normális életben sosem ismerkednének meg. Tudatosítsa gyermekében, ha valaki a névtelenséget kihasználva durván, sértőn, fenyegetőn, erőszakosan beszél, azonnal fejezze be a beszélgetést és szóljon felnőttnek! 

Használjon megfelelő szűrőprogramokat!   
A szűrőprogramok időkorlátozás funkciója használatával kiküszöbölhető, de legalábbis keretek közé terelhető a játék- és internet függőség. Ezek segítségével szűrhetőek az interneten elérhető tartalmak, így megelőzhetőek a pedofil jellegű zaklatások, valamint az erőszakos tartalmakkal való találkozás. 

Amennyiben tanácsra, lelki segélyre volna szüksége (akár névtelenül is), forduljon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz a http://www.kek-vonal.hu/index.php/hu honlapon, ahol chatelve is értekezhetnek, de a 06-1- 116 111-es számon telefonon is elérhetőek éjjel-nappal.

A biztonságos internetezéssel kapcsolatban hasznos információk találhatók az alábbi honlapokon:

A témával kapcsolatban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Az Internet vonzó, de veszélyes!” címmel készített promóciós anyagot, amely megtalálható a www.bunmegelozes.eu honlapon. 
 

__________________

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDőR-FőKAPITÁNYSÁG
BűNÜGYI IGAZGATÓSÁG
BűNMEGELőZÉSI OSZTÁLY
3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161
(46) 514-500/23-27, fax: 27-37

Kapcsolódó hírek