Ugrás a tartalomhoz

1 % segítség = 100 % figyelem

Mezőkövesd hírei

A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Az szja 1+1%-áról idén is, csakúgy, mint tavaly, május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben a felajánlás csak néhány perc figyelmet igényel az adózóktól.

A NAV mindjárt az új szja-bevallási felület kezdőoldalán feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó 1+1 százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
 
A rendelkező nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „17EGYSZA” lapon egészen május 22-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltő programjával lehet, mely segíti az adózót a megfelelő kedvezményezettek kiválasztásában.

Idén megszűnt a munkáltatói adómegállapítás lehetősége, azonban a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 %-os nyilatkozatát. Ebben az esetben legkésőbb 2018. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkahelyen a nyilatkozatot, a leragasztott felületet és a kísérőjegyzéket aláírva.

Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál és megfelelnek feltételeknek, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

Újdonság, hogy az egyházi 1 százalékról szóló idei nyilatkozatokat a NAV a következő években is figyelembe veszi, egész addig, míg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja, vagy nem jelöl meg másik egyházat kedvezményezettként. A civil kedvezményezett vagy a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

A felajánlók dönthetnek a rendelkező nyilatkozaton arról is, hogy ha a civil kedvezményezett kéri, a NAV közölheti-e nevüket, címüket és e-mail-címüket. A kedvezményezett ezeket az adatokat kizárólag közhasznú tevékenységéhez használhatja 5 évig kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága

Kapcsolódó hírek