Ugrás a tartalomhoz

Választási tájékoztató

Mezőkövesd hírei

A választásról, a szavazatszámláló bizottság feladatairól tartott tájékoztatót dr. Jakab Orsolya, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 07. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda vezetője március 26-án és 27-én a Közösségi Házban.

 

VÁLASZTÁS Az országgyűlési választásokat 2018. április 8-án, vasárnap tartják meg, amikor is reggel 6 órától 19 óráig voksolhatnak a szavazásra jogosult állampolgárok. Azok az állampolgárok, akik 19 órakor még sorban állnak, szintén jogosultak a szavazásra, amennyiben a sor végére beáll egy Szavazat Számláló Bizottsági (SZSZB) tag.
Szavazóhelyiségenként legalább 2 db szavazófülkét alakítanak ki, rögzített választási tollal, és újdonság, hogy a mozgássérült szavazók részére külön fülkét biztosítanak. A szavazóhelyiségben legalább két szavazóurna és legalább egy mozgóurna kap helyet.
Fontos, hogy a választópolgárok a választási tollak mellett saját tollukkal is szavazhatnak, a ceruzával leadott voksok azonban érvénytelenek.
A szavazóhelyiségben adatrögzítésre alkalmas eszközt nem lehet használni, nem lehet fényképezni, illetve videofelvételt készíteni. 

AZONOSÍTÁS A választópolgárok azonosításához szükséges a személyi igazolvány, a régi típusú személyi igazolvány, ha tartalmazza a lakcímet, az önállóan elegendő. Az okmányirodák ideiglenes személyi igazolványt adhatnak ki, melyek szintén megfelelnek, viszont a régi átvételi elismervényt nem fogadják el. Azonosításra szintén megfelel a vezetői engedély, az útlevél, valamint igazolás kell a személyi azonosító jelről, azaz a személyi számról (ez egyébként a lakcímkártya hátoldalán megtalálható). Szintén jó az ideiglenes útlevél, azonban a régi átvételi elismervény ebben az esetben sem felel meg.
A voksoláshoz szükséges lakcímkártya, vagy a lakcím bejelentésről szóló átvételi elismervény. 
Ha a választópolgár neve közvetlenül a szavazás előtt megváltozik, mert pl. házasságot köt, de az okmányaiban még a régi adatok szerepelnek, össze kell vetni a lakcímkártyát és egyéb okmányokat és ha megegyezik a többi adat a nevet kivéve, akkor szavazhat. 
Abban az esetben ha a szavazónak nincs lakcímkártyája és régi típusú személyi igazolványa van, melyben például utca, vagy házszám változás miatt eltér a lakcíme, akkor a Helyi Választási Irodától erre vonatkozóan kapott jegyzék szerint kell eljárni.

SZAVAZÁS A szavazás megkezdése előtt alá kell írni a névjegyzéket, írásképtelen állampolgár esetében az SZSZB két tagjának kell aláírni, igazolni.
A szavazók egyéni és pártlistás szavazólapot kapnak, ha a választópolgár szerepel a nemzetiségi névjegyzékben, akkor egyéni és nemzetiségi listás szavazólapot kaphat, de pártlistásat nem.
A szavazólapot a választópolgár jelenlétében kell lebélyegezni. Az SZSZB tagjai a szavazólapot borítékkal együtt adják át a részükre. Fontos, hogy a szavazónak a szavazólapon a körön belül, egymást keresztező vonallal kell megjelölnie a választott pártot és képviselőjelöltet, minden más esetben a szavazata érvénytelen. A szavazó ezzel kapcsolatban egyébként felvilágosítást kérhet a szavazatszámláló bizottság tagjaitól. A választópolgár a szavazófülkében adhatja le a voksát, viszont nem kötelezhető arra, hogy ott szavazzon, a szavazóhelyiségben biztosítani kell erre lehetőséget a számára.

NEM SZAVAZHAT Nem szavazhat az, aki nem tudja igazolni a személyazonosságát, lakcímét, vagy a személyazonosító jelét, nem szerepel a névjegyzékben, vagy megtagadja a névjegyzék aláírását, illetve már szavazott. Abban az esetben, ha valaki regisztrálta magát a mozgóurnát igénylők jegyzékébe, de megjelenik a szavazóhelyiségben, szintén nem szavazhat. Az viszont, aki nem hozta magával a személyazonosító iratait, de a későbbiekben pótolja, jogosult a szavazásra. 
A választópolgárok nem kérhetnek igazolást a szavazatszámló bizottság tagjaitól arra hivatkozva, hogy a választás miatt hiányoznak a munkahelyükről.

MOZGÓURNA A mozgóurnás szavazásra a választás napján, tehát április 8-án 15 óráig lehet benyújtani az igényt a Szavazat Számláló Bizottsághoz, amit egészségügyi állapot, fogyatékosság, vagy fogva tartás esetén kérhetnek a választásra jogosultak. Mozgóurnát abban az esetben lehet igényelni, ha a választópolgár korábban még nem szavazott.
Mozgóurnás szavazás esetében két alkalmat javasolt dr. Jakab Orsolya, délelőtt 10 órától és 15 órától szállítják ki a választópolgároknak, az urnát az SZSZB két tagja viszi ki a helyszínekre. Az igényt formanyomtatványon kérhetik, amit a kérelmezőnek, vagy két meghatalmazottnak kell aláírnia. 

Kapcsolódó hírek