Ugrás a tartalomhoz

Képviselő-testületi ülés október 26-án

Mezőkövesd hírei

Megújuló energiával spórolna a jövőben városunk Önkormányzata. Ennek megvalósítása érdekében pályázat benyújtásáról döntött a képviselő-testület az október 26-ai ülésükön.  

Az ülés elején a gyermekétkeztetési intézményi térítési díjak megállapításáról szóló rendeletet módosították a városatyák, amelyben az előző év gyakorlatához hasonlóan az igénybe vehető kedvezmények feltételeit fektették le. 

Emellett jóváhagyták az önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal jövő évi belső ellenőrzési tervét. 
A képviselők tárgyaltak a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesülettel kötendő, a helyi TDM szervezet 2012. évre szóló támogatási megállapodásról is. 
Az ülés egyik kiemelkedő témája az a pályázat volt, amelyet az Önkormányzat a hulladék és energiagazdálkodásának fejlesztése érdekében nyújt be a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A pályázatot egy szlovák partnerrel közösen kell benyújtani, amely szerepet esetünkben a szlovákiai Détér település tölt majd be. A tervezett beruházás fő tételét egy nagy teljesítményű brikettáló gép beszerzése jelenti, amelynek a lényege, hogy az alapanyag szárítása, aprítása révén olyan tüzelőanyag állítható elő, amely jobb, magasabb fütőértékű, így ennek használatával jelentős nagyságú költséget, kiadást takaríthat meg az Önkormányzat. Ezen energiatakarékos, megújuló energiákat felhasználó technológia megvalósítása érdekében szavazta meg a testület az erre vonatkozó pályázat benyújtását. 

Kapcsolódó hírek