Ugrás a tartalomhoz

Új helyen a Kabócák és Manócskák

Mezőkövesd hírei

Október 28-án gyermeknevetéstől volt hangos a megújult Közösségi Ház harmadik emelete.
A Kabócák és Manócskák Közhasznú Egyesület tagjai ugyanis ezen a napon vették birtokba az új foglalkoztató helyiségüket. 

A birtokba vételi ceremónia 10 órakor kezdődött, ahol elsőként Árvai-Simonyi Ágnes, az egyesület vezetője köszöntötte a megjelenteket és mutatta be a Kabócák és Manócskák munkáját. 2009. novemberében Árvai-Simonyi Ágnes és Dudásné Csillik Anikó alapította meg az akkor még klubként működő Kabócák és Manócskákat, amely azóta számos sikeres rendezvényen túl van és ez év augusztustól egyesületként szorgoskodnak azon, hogy minél színesebb és változatosabb programokat tudjanak szervezni a csemetéknek. 

Ezt követően pedig dr. Hajdu András alpolgármester mondott rövid beszédet, amelyben kiemelte, reméli a jövőben egyre több tagja lesz az egyesületnek és sok-sok éven keresztünk nyújtanak kulturált kikapcsolódást, szórakozást a kicsiknek. 
A helyiség különlegessége, hogy maguk az anyukák festették ki, díszítették fel, amely révén még vidámabb, otthonosabb a terem a gyerekek számára. 
A program ezt követően Varró Petra vezetésével táncházzal, majd pedig mazsolamuzsikával folytatódott, de volt kézműves-foglalkozás, arcfestés, vagy akár az átadott helyiségben található sok-sok játékkal töltették el az időt a gyerekek. 

Kapcsolódó hírek