Ugrás a tartalomhoz

Pont nélkül zártak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Egri FC – Mezőkövesd-Zsóry SE 1-0 (1-0)

Egy gólos vereséggel fejezte be őszi szereplését városunk felnőtt csapata.
A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának záró, azaz 15. fordulójában szomszédvári rangadót játszottak Egerben november 26-án.

A mérkőzés első nagy helyzete együttesünk előtt adódott, de Hamar estében a jobb kapufát találta el a 11. percben. Egy perccel később egy hazai szöglet után Preklet lőtt közelről a kövesdi kapuba, így korán vezetést szereztek a vendéglátók. A gól után Szabados György gárdája átvette a játék irányítását, de Olaszék nagy helyzetekig nem jutottak el. A félidő második részében elsősorban a pálya közepén vezettek támadásokat Enescuék, de labdarúgóink továbbra sem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A félidő utolsó percében Lakatos adott el egy labdát a 16-os előterében és a lendületből érkező Hrisztov egyből célba vette Szántai kapuját, azonban a lövése néhány centiméterrel elkerülte a kövesdi ketrecet.


A második játékrész elején nagy fölénybe kerültek Elekék, ennek eredményeként előbb Sivák beadását Hamar fejelte kapura, majd Olasz lőtt látványos mozdulattal a kapura mintegy 17 méterről, azonban a támadó lövését Sztankó magabiztosan hárította. Ezt követően Vámosiék teljesen átvették a játék irányítását, míg az egriek  sokszor szabálytalanságokkal tördelték a játékot, emellett ritkán ellentámadásokkal próbálkoztak. A kövesdi lehetőségek futószalagon érkeztek, de ezek közül csak ritkán sikerült komoly veszélyt teremteni a hazai kapu előterében. Együttesünkből főként Bogdány, Enescu és Olasz okozott veszélyt az ellenfél kapujánál, de a lehetőségeket nem sikerült gólra váltani. A 81. percben Zováth vette célba Sztankó kapuját a 16-oson belülről, de lövését megfogta a rutinos hálóőr. Egy perccel később érkezett a válasz, azonban Pavlov sem járt sikerrel, ugyanis a próbálkozását Szántai bravúros mozdulattal kivédte. A mérkőzés utolsó említésre méltó helyzetét Hamar rövid sarokra tartó lövése jelentette a 85. percben, de a ravasz lövést az egri kapus hatástalanította. A találkozó utolsó percében Zováth a második sárga lapját könyvelhette el, így a játékvezető kiállította a kövesdi középpályást.
Labdarúgóink a vereség ellenére őrzik 6. helyüket a tabellán 23 ponttal. Sivákék hátránya 10 pont a listavezető és őszi bajnok Szolnokkal szemben.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Egri FC - Mezőkövesd-Zsóry SE 1–0 (1-0)
Eger, 250 néző. V.: Németh Ádám (Márton Zs., Kovács P.)

Egri FC: Sztankó – Preklet, Benke, Knakal, Balog Zs. (Debreceni, 54.) – Hamouz, Katona, Farkas Á., Dobrics (Bojtor, 71.) – Hrisztov (Sallai, 60.). Vezetőedző: Simon Antal.

Mezőkövesd-Zsóry SE: Szántai – Kaszás (Palásthy, 76.), Vámosi, Lakatos, Elek – Irhás (Bogdány, 46.), Zováth, Enescu, Sivák – Olasz D., Hamar. Vezetőedző: Szabados György.

Gólszerző: Preklet (12. perc)
Kiállítva: Zováth (2. sárga lap után a 90. percben)

Kapcsolódó hírek