Ugrás a tartalomhoz

Élő népművészet a mezőkövesdi kistérségben (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesden, illetve a kistérségben tevékenykedő népművészek alkotásaiból nyílt kiállítás november 25-én a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében.

A Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás közös szervezésében rendezték be az „Élő népművészet a mezőkövesdi kistérségben – népművészek és amatőr alkotók” című kiállítást, amelynek összeállításában a Matyó Múzeum és a Matyó Népművészeti Egyesület  munkatársai is közreműködtek. A tárlat megnyitóján dr. Fekete Zoltán polgármester, a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke köszöntötte a vendégeket. A tárlat anyagát Viszóczky Ilona, a Herman Ottó Múzeum munkatársa mutatta be a jelenlévőknek és nyitotta meg hivatalosan a kiállítást. A tárlaton népviselet, hímzett textíliák, babák, szőttesek, fafaragások, illetve a summásságot, a mezőgazdasági munkát felelevenítő beállítások kaptak helyet, amelyeket kövesdi, tardi, szentistváni, illetve a kistérség településen alkotó népművészek készítettek.

A muzeológus szakember beszédében kiemelte, hogy ennek a tárlatnak is fontos szerepe van abban, hogy a jelenleg még alkotó népművészek átadják, átörökítsék kultúránkat, népművészetünket.
A tárlatmegnyitón Keszi Jenőt tárogatón játszott, míg a Tardi Hagyományőrző Csoport népdalcsokorral készült az eseményre.
A kiállítást november 25-étől december 16-ig tekinthetik meg a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében.

Kapcsolódó hírek