Ugrás a tartalomhoz

Rajzpályázat Mikulásra

Mezőkövesd hírei

A Mikulásnapi rajzpályázat díjátadó ünnepségét rendezték meg a Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben december 6-án.

A fürdő új wellness-részlegében megrendezett ünnepség A Mikulás Fenyőfája című zenés mesejátékkal kezdődött. A több mint félórás előadás keretében a művészek a gyerekeket is bevonták az ünnepi produkcióba. Az előadás után a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő szervezésében meghirdetett rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetését, illetve díjátadóját bonyolították le. Elsőként Vámos Zoltán fürdővezető köszöntötte a résztvevőket. A pályázatra összesen 50 db rajz érkezett.

"A gyerekeknek a Zsóry fürdővel kapcsolatos élményeiket kellett lerajzolniuk. A pályázat feltételeinek értelmében A4-es méretű rajzokat kellett készíteniük. A rajzolás módja tetszőleges volt, érkeztek ceruzával, vízfestékkel és zsírkrétával készült képek egyaránt.”–  mondta Szántai Krisztina, a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő marketingvezetője.

A versenyre a Szent István Katolikus Általános Iskolából és a Bárdos Lajos Tagiskolából, valamint a mezőkövesdi óvodából érkeztek rajzok.
A fürdő vezetői összesen három kategóriában hirdették meg a versenyt, melynek értelmében a mezőkövesdi általános iskola alsó és felső tagozatos diákjai mellett az 
óvodások vehettek részt.
Az óvodások versenyében Abuczki Laura szerezte meg az első helyet a László Károly úti Tagóvodából Kosztrub Laura előtt, aki szintén a László Károly úti Tagóvodába jár. A harmadik helyen Lukács Zsombor végzett a Móra Ferenc úti Tagóvodából. 
Az alsó tagozatos tanulók versenyének dobogósai kivétel nélkül a Szent István Katolikus Általános Iskola diákjai lettek. Az első helyet Kelemen Júlia szerezte meg, Kardos Eszter és Csíki Gréta előtt. A felső tagozatos tanulók közül a Bárdos Lajos Tagiskola tanulója, Pető Martina Andrea győzött. A második helyet Kiss Krisztina, a Szent István Katolikus Általános Iskola diákja szerezte meg, míg a harmadik helyen Kratochvil András végzett a Bárdos Lajos Tagiskolából. A legszebb rajzok elkészítői értékes díjazásban részesültek. 
A kategóriák első három helyezettjei a Zsóry fürdőbe szóló családi belépőt vehettek át, melyet 2012. augusztus végéig használhatnak fel. Az első helyezettek három, a második helyen végzők kettő, míg a harmadik helyezettek egy napos családi jegyet kaptak Vámos Zoltán fürdővezetőtől. 

Az ünnepségről senki sem tért haza üres kézzel, ugyanis minden gyermek kapott egy csokimikulást. A fürdő vezetői hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a rajzpályázatot. A tervek szerint legközelebb egy év múlva lesz rajzverseny a Zsóryban.

A rajzpályázat nyertesei:

Óvodások:

1. helyezett: Abuczki Laura /  László Károly úti Tagóvoda
2. helyezett: Kosztrub Laura /  László Károly úti Tagóvoda
3. helyezett: Lukács Zsombor /  Móra Ferenc úti Tagóvoda

Alsó tagozatosok:

1. helyezett: Kelemen Júlia /  Szent István Katolikus Általános Iskola (4.b)
2. helyezett: Kardos Eszter /  Szent István Katolikus Általános Iskola (4.b)
3. helyezett: Csíki Gréta /  Szent István Katolikus Általános Iskola (4.a)

Felső tagozatosok:

1. helyezett: Pető Martina Andrea /  Bárdos Lajos Tagiskola (8.b)
2. helyezett: Kiss Krisztina / Szent István Katolikus Általános Iskola (7.a) 
3. helyezett: Kratochvil András /  Bárdos Lajos Tagiskola (5.b)

Kapcsolódó hírek