Ugrás a tartalomhoz

Egy órán belül elfogták a csuklyás, felfegyverkezett rablót Mezőkövesden

Mezőkövesd hírei

Az esti órákban egy mezőkövesdi kereskedésbe csuklyás férfi lépett be, majd az üzlet eladójától pénz követelt.
A boltból sebtében távozó elkövetőt a rendőrség beazonosította, majd egy óra leforgása alatt elfogta és előállította. A rendőrség által őrizetbe vett, büntetett előéletű férfit a bíróság a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte.




December 11-én az esti órákban csuklyát viselő férfi lépett be egy helyi üzletbe Mezőkövesden, aki kezében csavarhúzóval fenyegetve a bolt eladójától pénz követelt. Az alkalmazott a fenyegetés hatására mintegy húszezer forintnyi készpénzt adott át az elkövetőnek, aki sebtében távozott is az üzletből.

A rendőrségre érkezett bejelentést követően a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság forrónyomos csoportja haladéktalanul megkezdte az akkor még ismeretlen tettes beazonosítását és felkutatását.
A térfigyelő kamera felvételeinek kielemzése során az egyik nyomozó az elkövetőhöz hasonló ruházatot hordó személyt vélt felismerni, akit egy korábbi intézkedés kapcsán látásból ismert férfi társaságában látott előzőleg az utcán. Az intézkedő járőrök meg is jelentek az ismert férfi lakásán, ahol a felvételen szereplő ruházatban ott találták az ügy későbbi gyanúsítottját is.
A lakásból a 41 éves megyaszói férfit a járőrök előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra, aki arra, a kérdésre hogy mióta tartózkodik a településen zavaros válaszokat adott. Elmondta ugyanis, hogy ő a lakástulajdonos lányának élettársa, azonban annak keresztnevét már nem tudta a nyomozóknak megmondani. 
Bár a gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését tagadta, de több tanú is felismerte jellegzetes pulóverét. Az elkövetés valószínűsíthető eszközét, a fenyegetéshez használt csavarhúzót a nyomozók a legendabéli „após”-nál tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták.
A 41 éves megyaszói férfi egyébként többször volt már büntetve, főként vagyon és személy elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A tavalyi és az idei évben is több büntetőeljárás indult vele szemben magánlaksértés, könnyű testi sértés, illetve lopás miatt.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és – tekintettel a bűncselekmény tárgyi súlyára, a bűnismétlés-, valamint a tanúk befolyásolásának veszélyére - előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásának indítványozására. A Mezőkövesdi Városi Bíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Kapcsolódó hírek