Ugrás a tartalomhoz

Átadták a napközi otthont

Mezőkövesd hírei

Hivatalosan is átadták az új, Fogyatékkal Élők Napközi Otthonát december 9-én. A létesítmény az Add a Kezed Lakóotthon szomszédságában épült meg. Az épület felújítására a „Fogyatékos Napközi Otthon kialakítása Mezőkövesden” című ÉMOP- 4.2.1-es pályázatán nyert támogatást a Gondoskodás Alapítvány.

A Magyar Állam és az Európai Unió által támogatott beruházással kapcsolatos kivitelezői szerződést 2010. december 21-én írták alá, míg a rekonstrukciós munkálatokat januárban kezdte meg a kivitelező Wiktori Kft. Ezt megelőzően még 2010. júliusában városunk két népszerű csapatának, a Mezőkövesdi KC, valamint a Mezőkövesd-Zsóry SE felnőtt játékosai tereprendezés keretében kivágták és eltávolították a növényeket, lényegében előkészítették a területet a beruházás megkezdéséhez.
A Wiktori Kft. jelentős átalakításokat hajtott végre a Napközi Otthonban. A cég szakemberei a fedélszék kivételével teljesen új tetővel látták el az épületet, kicserélték az összes nyílászárót, hőszigetelő-rendszert építettek ki, továbbá elvégezték az épület teljes külső-belső festését. Emellett megújult az Otthon fűtési rendszere és elektromos hálózata, valamint az épület környékének rendezése mellett parkolók kialakítása is megvalósult. A Napközi Otthon épületének műszaki átadása május 27-én zajlott le.
A december 9-én megrendezett ünnepélyes átadón elsőként a mezőkövesdi MÁAMIPSZ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagjainak rövid zenés műsorát nézhették és hallgathatták meg a jelenlévők, ezt követően dr. Molnár Károly, a Gondoskodás Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Add a Kezed Lakóotthon vezetője köszöntötte a megjelenteket. A kuratóriumi elnök egyebek mellett kiemelte a beruházás fontosságát és ismertette a kivitelezés során elvégzett munkálatokat.

Dr. Molnár Károly után Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, aki egyebek mellett méltatta a Gondoskodás Alapítvány elmúlt élmúlt évtizedekben elvégzett munkáját és kiemelte a Napközi Otthon megépítésének jelentőségét.
Tállai András államtitkár után Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője beszélt a fogyatékossággal élők társadalmi megítéléséről és elfogadottságáról. A szakember emellett a beruházás megvalósítását is méltatta.

Ezt követően az Add a kezed Lakóotthon lakóinak ünnepi műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd Dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt. Városunk első embere a Napközi Otthon méltatásán túl többek között köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak és vezetőinek a projekt megvalósításáért. A köszöntő után Dr. Berkes László, a Római Katolikus Egyház főesperese, valamint Gordos Attila református lelkész megáldotta és felszentelte a Napközi Otthont. Az átadó ünnepség zárásaként Bécsi János, a Mezőkövesdi KC technikai vezetője és a felnőtt csapat játékosa ajánlott fel egy dedikált mezt a Lakóotthon számára, melyet dr. Molnár Károly vett át a sportolótól.

Kapcsolódó hírek