hu en de pl
ma 2019. november 21. (csütörtök) 11:47 Olivér névnapja van





Megyei bűnmegelőzési verseny a Mezőkövesdi Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjai részvételével

 

Idén első alkalommal csatlakozott a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a már több éve megtartásra kerülő „Hetvenkedő Hatvanasok” programsorozathoz. 

Augusztus elején érkezett a felhívás, mely szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság e programsorozat keretén belül 2019. augusztus 30-án „Kulcs a Biztonsághoz” elnevezéssel versenyt szervez a megye nyugdíjasai részére.


 A program elsődleges célja, hogy az idős személyek a legfontosabb jellemző veszélyhelyzetek kapcsán olyan válaszokat, ajánlásokat kapjanak, melyek betartásával, jó eséllyel elkerülhetik azokat. A megyei versenyre minden borsodi rendőrkapitányságról egy 4 fős 60 év felettiekből álló csapatot vártak, ezért a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai felvették a kapcsolatot a városban működő nyugdíjas klubok vezetőivel. 

Gánóczy Zoltánné, a Mezőkövesdi Nyugdíjas Pedagógus Klub vezetője lelkesen fogadta a felkérést, s a felkészülést elősegítő anyag áttanulmányozása során már a versenyzők kilétére is javaslatot tett. Mindössze két nap kellett, és készen állt a kis csapat a számukra új „bevetésre”. A megyei versenyen egyben egy „Prevenciós Poszter Párbaj” is zajlott, melyre a csapatok olyan papír alapú A2 méretű plakáttal neveztek, ami célzottan az idősebb korosztály figyelmét hívta fel az interneten rájuk leselkedő veszélyekre. 
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói segítették a csapat felkészülését, de az oroszlánrész rájuk maradt. A rendőrfőkapitányság épületében a csapatok fogadását követően 09.00 órakor megkezdődött a verseny, melyen tíz rendőrkapitányság képviseltette magát. 
A résztvevők: - bűnmegelőzési témájú keresztrejtvényt töltöttek ki 
• képek közötti különbségeket kerestek 
• video alapján megfigyelőképességüket igénybe vevő kérdésekre válaszoltak 
• biztonságtechnikai eszközök felismerésében vettek részt
• régi filmek hang lejátszása alapján végeztek személy, ill. film címre vonatkozó felismerést
• internetbiztonsággal kapcsolatos kérdésekben mérték össze tudásukat
• üvegpohárról ujjnyomat rögzítést hajtottak végre.
A jó hangulatban telt, sikeres délelőtti versengést követően a szervezők ebédre invitálták a lelkes csapattagokat a rendőrfőkapitányság éttermében. 
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csapata a játékos formában lezajló versenyben az V. helyen végzett, igencsak szoros ponthatárokkal. 
Csapattagok:  
• Gál Imréné nyugdíjas szakközépiskolai műszaki tanár
• Gergely Klára mezőkövesdi Mező Ferenc Általános Iskola nyugdíjas pedagógusa
• Szolnoki Tiborné miskolci Herman Ottó Múzeum nyugállományban lévő dolgozója
• Tóthné Szuromi Irén nyugdíjas óvodavezető Bogács.
 
Mint első résztvevők egy ilyen megmérettetésen nagyon szépen helyt álltak olyanok között, akik már összeszokott csapatként érkeztek. Becsülettel készültek, saját maguk készítette poszterrel külső segítség nélkül, akikre a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetése büszke, és köszöni azt a lelkes hozzáállást, amit nyújtottak. Megcsillogtatták szellemi erejüket, melyre a jövőben is számítunk!
Úgy érezzük, hogy a megszerzett tapasztalataikat megosztva a mezőkövesdi Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjaival és más időskorú személyekkel közelebb kerülhetünk egymáshoz, s bízunk benne, hogy e korosztály bátrabban él a megelőzés lehetőségeivel! 
 
Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (J.)


Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés