
Jó ütemben halad a Városi Galéria felújítása. Az Önkormányzat „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázatán belül megszépül a Városi Galéria.
A Galéria a Magyar Állam és az Európai Regionális Alap támogatásával új, korszerűbb, impozáns külsőt kap. A szakemberek ősszel felvonultak a beruházás helyszínére és elkezdték a felújítási munkákat. Elsőként a belső bontási munkálatokat, a válaszfalak lebontását, a liftakna helyének előkészítését végezték el. Majd megtörtént a Galéria belső udvarának új közlekedő teherhordó falazatának, koszorújának és födémének az építése, valamint megerősítették a tetőszerkezetet, amely új cserépfedést és ereszdeszkákat és ereszcsatornákat kapott. Emellett a kivitelező cég munkatársai elkezdték a lift acéltornyának építését és felújították a házasságkötő terem parkettaburkolatát. A kivitelező cég az elmúlt hat hétben sem pihent.
Vissza